Oldalak

2011. november 17., csütörtök

Loğusa Şerbeti


Ejtsd: "lohusa serbet" = szülés utáni szörbet. Máris elkészítette nekem Nesli barátnőm ezt a tradicionális, édes, fűszeres itókát, melyet szülés után kell fogyasztani. Először a kórházban kell inni a tejbelövellés végett, majd otthon az újszülöttet látogatók részére szokás felszolgálni. Napi többszöri fogyasztása - cukros-fűszeres volta miatt - az anyának állítólag segít a tej mennyiségének növelésében.
 Összetevőit tekintve egy kicsit rejtélyes a dolog, akárhogyan is kerestem az interneten, nem találtam meg a pontos alapanyagokat. Nesli szerint 20-féle fűszer van benne, de mivel a fő alkotóelem egy bizonyos "loğsa şekeri" vagyis lohusa cukor amit készen lehet kapni fűszereseknél, nem tudjuk pontosan mik vannak benne. Ezen kívül kell még hozzá szegfűszeg, fahéj, cukor és víz. Mindezt összefőzik, majd melegen vagy hidegen kínálják. 
 A "lohusa" kifejezés egyébként a gyermekágyas időszakot jelenti, mely hagyományosan 40 napig tart. Törökország-szerte számtalan tradícióval, rituálékkal találkozhatunk, melyek mind az újszülöttet és az anyát hivatottak megóvni e "kritikus" időszak alatt. Régi szokáshoz híven az újszülött, és ezáltal az anya sem hagyhatja el a házat 40 napig - ám manapság mint minden, ez a szokás is enyhülni látszik. (A mi magyar szokásainkkal ellentétben azonban ezen időszak alatt, sőt már a legelejétől szokás látogatókat fogadni - emiatt mi egy picit aggódunk is, ez bizony egy kulturális ütközőpont, márpedig az újszülött érdekeit kell majd figyelembe vennünk..)
  
Találtam egy érdekes írást a gyermekágyast és az újszülöttet védő hagyományokról, melyet itt most megosztok Veletek. Részlet Bartha Júlia - Lále c. könyvéből:
Loğusa şekeri
"A gyermekágyast számtalan praktikával védik elsősorban a rontástól, a tejelvételtől, s ugyancsak se szeri se száma azoknak a praktikáknak, amelyektől a bő anyatejet remélik. Legfőképpen a táplálkozására ügyelnek, hogy bőséges folyadékot fogyasszon, húst, levest, édességet eleget egyen. A közösség, a szűkebb és a nagycsalád a szomszédokkal egyetemben gondoskodik arról, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben. Jókívánságaik a szokásos formulák szerint: Allah anyányi, apányi nagyra növesszen! Fényes legyen szemed, gond nélkül növekedj! Ha nem lenne anyateje, hagymát és fokhagymát etetnek vele. Azt tartják, hogy a kedden született gyermek mártír lesz.
A gyermeknézőbe érkező rokonok ajándékot visznek, takarót, ruhákat, aranyat, pénzt. Az anyai nagymama bölcső-ünnepet (beşik töreni) csap a bölcsőt és a hozzávaló nagyobb értékű ajándékot ő adja, a látogatóba érkezőkkel esznek, szórakoznak. A gyermekágyi lázat a néphit szerint
rossz szellem okozza. Sőt az elbeszélésekből az derül ki, hogy maga az ördög műve. Ez az a betegség,
ami fenyegeti a szülő nőket. 
A gyermekágy negyven napig tart. Ez idő alatt mindentől óvni kell az asszonyt. Azt mondják, negyven napig nyitva a sírja... A bába nem árulja el azonnal, hogy milyen nemű gyermek született. Először sóval hinti be a szobát és tüzet gyújt. Gyertyát vagy lámpást, hogy a gonosz dzsinneket távol tartsa az újszülöttől. Kemaliye faluban a gyermekágy ideje alatt sem az anya, sem csecsemője nem mehet ki a házból. Nem találkozhat negyven éves nővel és gyermekével. Úgy óvják a gyermekágyast,
hogy fölötte aranyat, ezüstöt, tojást, 40 szem árpát, búzát, babot, mogyorót, vasat, kulcsot vízzel leöntenek.
A bölcső alá durva szúró-vágó szerszámokat tesznek. Az átbújtatás is közismert a török kultúrában. Kemaliye faluban az a szokás, hogy más helyről hívnak két asszonyt, közülük az egyik ölébe veszi a
gyermeket, a fejét a Kible irányába fordítja, majd a bölcső alatt átbújtatva a másik idegen asszony kezébe adja, aki háromszor megkerekíti az újszülöttet. A házat is vigyázni kell, részint a rontástól, de legfőképpen attól, nehogy megfertőződjék a gyermekágyas. A házra rontáselhárító seprűt, fokhagymát, Korán-idézetet, vöröshagymát, és egyéb, a nazar ellen bevált dolgokat akasztanak. A tilalom a mágikus dolgokra, tűzre, sóra is vonatkozik: negyven napig a gyermekágyas házából tilos sót és tüzet
vinni Yozgatban. Rontás ellen a gyermekágyast és újszülöttjét is folyó vízbe mártják. A çörek otu (Nigella sativa) magvaiból füstölőt készítenek és a látogatóba érkező vendégek után kifüstölik a gyermekágyas szobáját. Az anya nem szokta idegenek előtt a pólyát kibontani, nehogy elirigyeljék tőle a szép gyermeket. Ugyanilyen okból nem beszélnek a gyermek szépségéről, jóságáról, egészségéről sem.
A gyermekágyas tisztátalannak számít. Nem érinthet meg senkit és őt sem érinthetik. Ha csak lehet tisztes távolságból beszélgethet másokkal. A rontás nemcsak a gyermekágyasra veszélyes, hanem a
háznál lévő nagy értékű állatra, a csődörre is, ezért idegen egyik közelébe sem mehet. A gyermekágyi láz ellen muskával (írás, Korán-idézet, vagy valami ráolvasás, ami gyógyító formula), szent helyek meglátogatásával védekeznek, de gyakran ólmot is öntenek, hogy kitudják a leselkedő veszély alakját. Erzurumban a szülés utáni alhasi görcsök enyhítésére mentateát itatnak a gyermekágyassal. 
A szülés után azonnal mellre teszik a gyermeket. Ha nem lenne a szülés után kevés idővel anyatej, a férjnek napfelkelte előtt el kell mennie a forráshoz, két simitet (perec) vinni és vizet hozni, amit a
gyermekágyasnak meg kell innia, a perecet megennie és a várt eredmény megjön. Mondanak imát,
adnak pásztornak kenyeret, hogy a gyermekágyasnak megjöjjön a teje. A szoptatás ideje meglehetősen
hosszú, a lányokat legkevesebb egy éven át, a fiúkat három éves korukig szoptatják. Nagyon vigyáznak arra, hogy a bölcső ne ringjon üresen, mert az a gyermek halálát jelentené. Konyában ugyanilyen okból nem szabad a bölcső körül ugrálni. A néphit a tűznek különös jelentőséget tulajdonít, természetes tehát, hogy a születési szokások között is megtaláljuk a tűz-áldozatokat.
A gagauzok körében általános a hit, hogy a terhes asszony nem nézhet tűzbe. Ha mégis belepillantana, szerencsétlenség érheti a gyermekét. Régen szokás volt, hogy a szülésnél a szobában tartózkodott
az apa is. A rossz szellemek távol tartására lámpást gyújtottak. A szülés megkönnyítésére a férfi karjaiban tartotta asszonyát és imát mondtak érte. Ha komplikáció lépett fel szülés közben, akkor
is imádkoztak Kelet-Anatóliában a szülő nő, a párja előtt tüzet gyújt. Azerbajdzsánban a folyó mentén vannak ilyen célból kijelölt tűzgyújtó helyek. Özbegisztánban szintén van kijelölt hely, ahol a szülés idején az apák tüzet gyújthatnak, áldozva az ősi szokásnak. A burjátoknál is szokás, hogy a szülést követő harmadik napon nagy ünnepséget rendeznek. Tehenet vagy juhot vágnak. Az ünnepség végén a szülés helyéhez közel tüzet gyújtanak, az ételt a tűz körül fogyasztják el. A zsíros, faggyús darabokat a tűzbe köpködik, közben háromszor együtt kántálják: Szerencsét adtál, fiút adtál!- majd a nők a férfiakat és fordítva faggyúval megkenegetik egymást."


 



2011. november 13., vasárnap

Még egy kis turistáskodás


  Annak ellenére, hogy az elmúlt két évben rengeteget láttunk és igyekeztük alaposan feltérképezni a várost nem mondom, hogy nem lenne még mit megnézni.. Ám az Aya Sofya-t mindenképpen látni szerettük volna még egyszer, teljes pompájában. Ugyanis amikor megérkeztünk Isztambulba, természetesen első utunk ide vezetett, ám akkoriban még zajlott a hosszú évek óta tartó felújítás, ráadásul pont a fő kupola volt felállványozva, így aztán nem élvezhettük teljes mértékben a látványt.
 Habár annyi a felújítani való, hogy tulajdonképpen folyamatosan zajlanak a munkálatok - s mire valamivel végeznek már kezdhetik előlről -, tavaly mivel Isztambul Európa egyik kulturális fővárosa volt, ennek alkalmából eltávolították a főcsarnokot csúfító többszáz tonnás állványt. 
Azóta nem tudtunk időt szakítani az újbóli látogatásra, ám most rávettem Gézut, hogy még ezen a hétvégén pótoljuk be amit szerettünk volna megnézni mielőtt elhagyjuk Törökországot. Ugyanis Kismanó születése után, az alatt a kevés idő alatt amit még Isztambulban töltünk nem biztos, hogy lesz alkalmam ilyesmire.
 Állványozottan és anélkül hatalmas a különbség, ami a látogatót fogadja Isztambul egyik legrégebbi, legnevezetesebb és tán legimpozánsabb épületében. Végre teljes egészében látható a  monumentális csarnok szépsége. Úgyhogy ha valaki netán csak állványzattal látta volna, s ismét  Isztambulba vezet az útja, akkor kötelező program újra megnézni ay Aya Sofya-t, vagyis a Szent Bölcsesség templomát!

2011.11.11


 Rekordszámú esküvő Las Vegasban, rekordszámú újszülött az isztambuli Amerikan Hastanesi kórházban. Az átlagosan napi 2-vel szemben ezen a napon 10 baba érkezett! Na de nem ám a véletlennek köszönhetően...
 Isztambulban eleve nagyon magas, 75%-os a császármetszéssel világra hozott csecsemők aránya. Egyesek szerint az orvosok tehetnek erről, merthogy így próbálnának egyszerűsíteni a szoros időbeosztásukon. Az én nőgyógyászom is bevallotta, hogy nála 52%-os az arány, ám szerinte nagyon sok nő önszántából választja a szülésnek ezt a formáját. 
 Mindenesetre az biztos, hogy ezen a napon nem az orvosok szerettek volna rekordszámú műtétet elvégezni...

2011. október 20., csütörtök

Fehérbabos Egytálétel




Hozzávalók:

400 g Fehérbab konzerv lecsöpögtetve
2 db Burgonya
1 db Sárgarépa
2 db Paradicsom
1 ek Sűrített Paradicsom
Só, Bors, Olívaolaj

  A paradicsomot egy percre forró vízbe tesszük, majd meghámozzuk. A többi zöldséget is megpucoljuk és mindent kockákra vágunk. A répát és burgonyát kevés olajon, alacsony lángon 5 percig pároljuk. Hozzáadjuk a paradicsomkockákat és a sűrített paradicsomot is. Felöntjük vízzel a zöldségeket, és 10 percig alacsony lángon főzzük. Végül a babot is hozzáadjuk, sózzuk-borsozzuk és 10 perc alatt összefőzzük a zöldségragut.
 Előételként vagy köretként is tálalhatjuk, de megállja a helyét egy vegetáriánus főételként is, akár hidegen, akár melegen fogyasztva.

2011. szeptember 27., kedd

Marharagu Padlizsánnal Török Módra (Güveç)



 Hagyományos módon ezt az ételt agyagedényben készítik, sütőben lefedve mintegy három órán keresztül összefőzve. Akinek nincs ilyen edénye, az követheti az általam leírt módszert, mely lábasban készült, gáztűzhelyen - így is isteni finom! A tálaláshoz azért felhasználtam a rendelkezésre álló két kicsi agyagedényünket, hogy szép legyen :).


Hozzávalók:

0,5 kg Marha gulyáshús, kockákra vágva
1 Vöröshagyma
2 gerezd Fokhagyma
1 Padlizsán
1 ek Sűrített Paradicsom
Só, bors, olaj

  A marhahúst először olajon megpirítjuk. Ha levet ereszt, megvárjuk amíg elfő. Hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott vöröshagymát, zúzott fokhagymát. A padlizsánt meghámozzuk és felkockázzuk, majd ezt is a húshoz adjuk. Felöntjük vízzel (éppenhogy ellepje), belekeverjük a sűrített paradicsomot, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint. Lefedjük, és először magas lángon felforraljuk, majd levesszük a lángot és a hústól függően egy-két óra alatt puhára főzzük a ragut. 
  Tetszés szerint pitakenyérrel vagy rizzsel tálaljuk.


2011. szeptember 16., péntek

"Százfűszeres Csokoládé"



Több, mint 500 évvel ezelőtt kezdődött a történet, Maniszában. Ayse Hafsa szultána, I. Szulejmán édesajnya férje halála után váratlanul megbetegedett. Sajnos egyik udvari orvos sem tudott segíteni a baján. Szulejmán azonban nem tudta tétlenül nézni édesanyja szenvedését, ezért hát egy teológushoz fordult, akiről köztdutott volt, hogy különféle gyógynövényekkel és fűszerekkel kísérleteket folytat betegségek meggyógyításához, sőt egy saját kórházat is létrehozott. Merkez Muslihiddin Efendi amint megkapta Nagy Szulejmán levelét, teljes elkötelezettséggel nekilátott a megfelelő gyógyír kikísérletezéséhez. 41-féle gyógynövényből és fűszerből masszát készített, melyet aztán elküldött a szultáni udvarba. Hafsa szultána kis adagokban fogyasztotta a masszát, s hamarosan teljesen felépült. Szulejmán édesanyja, háláját kifejezve elrendelte, hogy ezentúl minden évben egy fesztivál keretében osszanak szét Manisza lakóinak, hogy ők is részesülhessenek a csodából. Azóta is tart ez a fesztivál, minden év március 21. tájékán, mivel ez a tavasz kezdetének is időpontja egyben. Ekkor a városi szultáni mecset tetejéről és minaretjeiből korhű ruhába öltözött emberek dobálják a kis hengerré formált, papírba csomagolt csodatévő masszát. Azok az idősek vagy betegek akik nem tudnak elmenni a térre, házhoz kapják a gyógyírt.
  Egészen véletlenül sikerült rábukkannunk erre a különleges finomságra és egyben gyógyírre. Anatóliai utazásunk során, egy karavánszerájban kínálták a csokoládéval bevont masszát, melynek neve Mesir Macunu (ejtsd: meszir madzsunu). Fantasztikusan érdekes íze van, mely felveszi a versenyt mindenféle kacifántos töltetű belga csokoládéval. Nem lehet könnyen fellelni ezt a csemegét itt Törökországban, én eddig egy maniszai gyártót találtam, akitől lehet rendelni mindenféle formában (massza, tea, csokoládé, stb., www.mesirium.com, itt meg lehet nézni a kínálatot). Olvastam egy fórumon, hogy van aki rendszeresen fogyasztja, így aztán télvíz idején elkerülhető az influenza. Így hangzik a mondás: "Minden nap egy kiskanál maniszai massza, az orvost távol tartja!" 
A fűszerkeverék hozzávalói (némely esetben nem találtam magyar megfelelőjét a latin elnevezésnek): vegyesfűszer (pimenta dioica), alpina officinarum, fahéj, feketebors, szegfűszeg, feketekömény, mustármag, ánizs, koriander, varjútövis, gyömbér, kurkuma, fahéj virága, kókusz, édeskömény, kínai gyökér, cubebae fructus, senna,  indiavirág, vanília, kardamom, galangál, sáfrány, kömény, masztix, cassia, narancsmag, édesgyökér, édesgyökérméz, terminalia nigra, terminalia chebula, iksir cukor, java bors, köles, mirrha, adoxa mosthatelina, narancshéj, rebarbara, citromsav, udulkahir, isatis, fructus myrobalani




2011. szeptember 15., csütörtök

Utazásunk Közép-Anatóliában



 "Már megint éreztem azt a süppedő-emelkedő érzést. Csak most a végén Anyuék Budapest helyett valami Ankarát emlegettek. Ezután következett a szokásos zötykölődés, de jóval tovább tartott, mint általában. Aztán még nagyon sok szokatlan dolog történt a következő napokban..."

 Kismanócska valahogy így élhette meg a nagy utazást.. Nemrég elhatároztuk, alaposan megterveztük (ahogy azt kell, Kahve Dünyasiban, Lonely Planet-el a kezünkben), s aztán Ankara és Olympos között megnéztünk mindent, amit csak lehetett, és időnk is engedett. Reggel indultunk Isztambulból repülővel. 1 óra alatt meg is érkeztünk Ankarába, ahol fölvettük bérelt autónkat, majd 8 nap alatt megtettük a mintegy 1600 km-es távot. Még szerencse, hogy Isztambulban már megszokhattuk a sajátos közlekedési szokásokat, így aztán nem ért bennünket nagy meglepetés az autóutakon. Török nyelvtudásunknak is sokat (legfőképpen pénzt) köszönhettünk, mivel közvetlenül hívtuk fel a szállodákat, s így lényeges kedvezménnyel tudtunk szobákat foglalni mindenhol.
  Első állomásunk az Ankarától 200 km-re keletre fekvő Hattuşa (mai nevén Boğazkale), egykoron a Hettita Birodalom fővárosa volt. Csupán 120 évvel ezelőtt fedezték fel ezt a több ezer éves kincseket rejtő területet, s azóta is folyamatosak az ásatások. A legkorábbi életjelek i.e. 2000 körüli időszakra utalnak, a Hettiták viszont az i.e. 16-12. század között éltek itt és tulajdonították fővárosuknak a területet. Birodalmuk egész Anatóliát magában foglalta, Észak-Szíria határáig. Masszív városfaluknak bizonyos részei még a mai napig állnak, s néhány impozáns kapu is megmaradt. Ám az épületeket sajnos porig rombolták vagy égették, így aztán elég keveset tudni a Hettiták történetéről. Egy közeli 'sziklamenedék'-ben viszont találtak még néhány informatív írást, illetve istenségeket ábrázoló kőfaragásokat.
Yazılkaya vagyis "írott kő", istenségeket ábrázoló sziklafaragás

A fő templom maradványai, egy nagy zöld kővel, mely valószínűleg a környező hegyekből származott, de nem tudni mi célt szolgált

Így nézhetett ki fénykorában a városfal

Az Oroszlán-kapu

Egy harcos szobra

A Király-kapu

Hettita 'hieroglifák'

Hattusas

 Aznap még tovább kocsikáztunk néhány kilométert, mivel a kedves Yozgat városkában foglaltunk szállást. Egy darabig kóvályogtunk a zsúfolt kisvárosban, mire megtaláltuk a szállodánkat. Kierült, hogy egy nemzeti park kellős közepén, ráadásul egy gyönyörű zöld erdős hegy tetején helyezkedik el. Találtunk útközben egy szimpatikus vacsi- és egyben vízipipás helyet is, úgyhogy igazán jól telt utazásunk első estéje.

Szálloda a hegytetőn
Mindenfelé az általam úgy hiányolt házi kacsák futkároztak az úton.. De bezzeg étlapon sehol nem láttuk őket!!!!

Hangulatos vacsihely, kis kabinokkal




Véget ért a nyaralás első napja

  Másnap régi álmunk vált valóra, amikor megpillantottuk Kapadokya mesés süveghegyeit. És innentől 2 és fél napon át töméntelen mennyiségben élvezhettük a csodát. Ezeréves sziklatemplomok, üldözött keresztények menedékhelyei, misztikus földalatti városok, barlanglakások, no meg a híres kappadókiai bor és Testi kebab. Utóbbit egy speciális agyagedényben készítik. Marha- vagy csirkehúst paradicsommal, hagymával és paprikával főznek össze kemencében vagy 3 órán keresztül, így aztán  porhanyós és ízletes étel lesz a végeredmény. 
 Kappadókiában, stílszerűen mi is barlanghotelben hajtottuk álomra fejünket. Első nap egy olyan szobát kaptunk, amelynek nem volt egyáltalán ablaka sem, emiatt hangulatos, ám elég hideg volt. Másnap viszont megkaptuk a tetőtéri szobát, melyből pazar kilátásunk nyílt a göremei tájra és a hőlégballonokkal együtt induló napfelkeltére...

Reggel Kappadokya-ban

Göremei életkép



Sziklatemplomok, menedékhelyek...


Gluténmentes étterem Kappadokya-ban!! (Köszönet a rengeteg turistának :))

Gombaformák


1000 éves freskó és 120 éves graffiti


Kapadokya-i hegyek között néhol előbukkan egy kis falu

Elhagyatott városka

Teveforma

 Csordultig telve Kapadokya csodáival, az ötödik napon Konya felé vettük az irányt. Közben utunkba akadt néhány karavánszeráj, ezeknél rendre megpihentettük "acélparipánkat".

Sarihani karavánszeráj



Sultanhani karavánszeráj az 1200-as évekből

 Konyába érkezve, egy egész más világban találtuk magunkat. A nyaralás első pár napját "elkényeztetett turisták" módjára töltöttük, ám itt aztán belecsaptunk a fekete levesbe.. Azt tudtuk előre, hogy fel kell vennünk hosszú nadrágunkat és vállainkat takaró felsőrészünket, mivel Törökország legmélyebben vallásos városába érkeztünk. Itt aztán nem túlzás azt állítani, hogy a nők 99.9%-a kendőt visel. A közlekedés még talán az isztambulinál is kaotikusabb. Érdekes volt azt is megfigyelni, hogy külföldi áruházakat egyáltalán nem is láttunk, csak helyi boltokat, melyek látványa meglehetősen zsibvásáros képet kölcsönzött a belvárosnak. Megpróbáltunk egy Migros szupermarketet felkutatni, mivel szükségünk volt némi ellátmányra, és meglepetten tapasztaltuk, hogy az egyetlen ami létezett az már tönkre is ment. Egyszerűen bojkottálni látszottak a városlakók, akik csakis török márkát és a bazári termékeket hajlandóak vásárolni. Mindennek ellenére a város egyáltalán nem tűnt barátságosnak. Főleg, amikor az autóval bolyongva, szűk sikátorokban több csapat suhanc gyereket láttunk rosszalkodni, cigarettázni.. Hát ez lenne a legvallásosabb város? 
 Ránk sem néztek túl jó szemmel. Egy autós láthatóan direkt kezdett elindulni, amikor én éppen átkeltem az úton - félreérthetetlenül babával teli nagy pocakommal.. Úgyhogy őszintén szólva, alig vártuk, hogy menekülhessünk innen..
Na, de nem is ezért jöttünk Konyába, hanem hogy megnézzük a "kerengő dervis-rend" egykori székhelyét, illetve a közelben található 9000 (!) éves, újkőkorszaki városkát, Çatalhöyük-öt. Utóbbival kezdtünk, hát a Hettiták városa után ez talán még inkább magával ragadó élmény volt. Hiszen itt egészen épen megmaradtak a házak falai, melyeket az évezredek alatt föld temetett be. Állítólag úgy éltek itt emberelődeink vagy 1200 éven át, hogy egyáltalán nem zavarta meg őket háború vagy bármiféle harciaskodás. Rengeteg információval szolgál ez a terület az újkőkori kutatásokat illetően, melyek még ma is folynak itt. Ami érdekességet megtudtunk, hogy nagy szerepet tulajdonítottak a kézműveskedésnek, nem volt felsőbb hatalom, a családok összefogtak a mindennapi teendők ellátását illetően. Elhunyt szeretteiket házaikon belül temették el, általában az alvóhelyük alatt. Házaikat saját falakkal ugyan, de szorosan egymás mellé építették, s a tetőről volt bejárás létrákon keresztül. A házaik tetejét használták utca gyanánt is. Ha egy ház tönkrement, a falait lerombolták és újraépítették, évente több alkalommal is sor kerülhetett erre, mivel nem volt más alapanyaguk, mint a nem  túl sokat bíró agyag és sár. Ennek ellenére tényleg fantasztikus, hogy milyen szép állapotban megmaradtak bizonyos részei a városkának.


Egy ház belső falai

Ásatási helyszín, sátorral védve az időjárási viszontagságoktól

Házak a kapcsolódó falakkal

Városrészlet

És így nézhetett ki egykoron.. rekonstrukció egy 9000 éves házról
... és belülről

Fekhely, alatta rokonok sírhelyei, relikviák és hátul kamra

Felülről volt a bejárás

Kőkorszaki kemence
 E megható élménnyel eltelve, ám gyomrunk már teljesen kiürülve, Konya javára legyen írva, sikerült az egyik legízletesebb vacsoránkat elfogyasztani itt az utazásunk során! Az unalmas, egyhangú fűszerezésű kebabok után végre itt olyasmiket találtunk, amiben felfedeztük a fantáziát! Finom bárányraguk padlizsánnal és egyéb finomságokkal összefőzve, gazdag fűszerezéssel, valamint házi joghurt - ez volt a menü.
 Miután átvészeltük egy tipikus török alacsony kategóriás hotelben az éjszakát (felújítottnak tűnő, ám tákolmány szoba, külön kérésünkre sem sikerült kitakarítani rendesen a fürdőt - no comment, a hajnalban fülünkbe harsogó ezzan után szerencsére hamar visszaaludtunk), útra kelésünk előtt még megnéztük a Mevlana múzeumot. Először jártunk olyan látnivalónál, amelyet külföldiekkel ellentétben többségében helyi turisták látogattak. Megintcsak kicsit kényelmetlenül éreztem magam, fejkendő híján.. Mevlana, vagyis a kerengő dervis-rend alapítójának sírjánál áhítattal imádkoztak az ide zarándokló muszlim hitűek, hiszen nekik ez egy különösen szent hely. Néhány érdekes relikviát is láthattunk, többek között miniatűrákat, vagyis elképesztően picike betűkkel megírt Koránt, melynek alkotója sajnos meg is vakult a munka végeztével. Ezen kívül megszagolhattuk a Mohammed szakállát őrző dobozt is, mely rózsaillatot áraszt!


Konya - ez egy szép része a városnak
Bicikliút Konya külvárosában!!! - ez legalább barátságos és egészen egyedi dolog Isztambulhoz képest

Itt nem Bibliát tesznek az éjjeliszekrénybe...

Mevlana múzeum

Tipikus...
  Ahogy tudtunk, hát útnak is eredtünk végső állomásunk, az ókori görög istenségek lakhelye, Olympos felé. Útközben, az ezernyi látnivaló közül egyet azért sikerült megnéznünk, a lenyűgöző állapotban megmaradt Aspendos-i színházat. Állítólag ez a legszebb ilyen színház a világon fellelhető ókori római maradványok közül. Atatürknek köszönhetően a 20. században újra használatba is vették és operafesztiválokat, valamint különböző koncerteket adtak itt. Nagyon szerettünk volna mi is részesei lenni egy ilyen egyedülálló élménynek, hiszen az otthon is magukat megmutató Anatolian Dance Group éppen itt adja elő egyik híres show-ját. Ám mint kiderült, nemrégiben beszüntették az antik színház-beli előadásokat, s most már egy mellette felépített gyenge utánzatban kápráztatják a nézőket - hát ebből köszönjük nem kértünk..

A színház látképe






Aspendosi romok


 Innen már nem volt messze a nagybetűs pihenés helyszíne, ahol utolsó másfél napunkat töltöttük teljes henyéléssel. Olympos falucska a hegyek között helyezkedik el a tengerparton, 90 km-re nyugatra Antalya-tól. Jó kacskaringós út vezet ide erdőkön keresztül, de megér minden kínlódást a végcél. Tökéletes tengerpartot találtunk, ennél jobbat nem is kívánhattunk volna. Semmi zaj, semmi zsúfoltság, tiszta, zavartalan víz. Így aztán naphosszat élveztük a tengerparti napsütést és a jóleső lubickolást.  Érdekes élmény volt már a tengerpart megközelítése is, ugyanis önmagában ez is az olymposi műemlék része, így aztán ókori romok között sétálva értük el a tengert (belépő ellenében). Ez igazán különös atmoszférát adott a helynek.
Olympos-t egyébként sokan ajánlották, de terhességem miatt óva is intettek tőle, hiszen ez egy igazi "hippi-hely". Rengeteg diák jár ide, hazai és külföldi egyaránt. Így aztán bulizós helyekben és kempingekben nincs hiány. De éppen ezért jópofa a hely, tele hangulatos faházakkal. Mi azért inkább egy kicsit többet fizettünk, de biztonságosabb szállást választottunk. Feng-shui szerint berendezett kert és szobák, így hirdették magukat. Ez egy kicsit túlzásnak tűnt aztán, de  végülis egy nagyon helyes, barátságos helyen töltöttük az utolsó két napunkat. Ráadásul félpanziós ellátásunk volt, és ígéretükhöz híven tényleg nagyon friss és ízletes alapanyagokból dolgoztak.. És hogy mi volt a reggeli? Hát az egész utazás során, minden egyes szállodában ugyanaz: főtt tojás, sajtok, olajbogyó, paradicsom, uborka, lekvár és török tea! De ez így is van rendjén, és elégedettek is voltunk vele.

Úton a tengerpart felé, ókori romok között



Kell ennél jobb??



Hotel 212 Olympos


A nagy kékség



bye-bye Olympos...még visszatérünk!