Reggelik

 Úgy gondoltam, hogy ez most már megér egy bejegyzést. Nemcsak amiatt, mert tudjátok, hogy mennyire szeretek enni.. Az a helyzet, hogy a törökök is nagyon kedvelik a hasukat kényeztetni, ez látszik az éttermek és utcai ételárusok számából is. És hát mint az az ittlétünk során kiderült, a reggelit különösen nagy becsben tartják..

 Az első emlékezetes reggelim itt Isztambulban tulajdonképpen nem mondható különlegesnek, mégis annak számított az újdonság élményével, mivel otthon nem könnyen beszerezehető alapanyagokról van szó. Amikor még csak Gézu költözött ki ide, egyik hétvégi látogatásom alkalmával reggelire friss olajbogyóval, házi fehérsajttal és vajjal készült (no meg persze zöldségek, péksütemény). Egyszerű, de nagyon finom kis isztambuli reggeli. Azóta szinte minden héten belekerül kosarunkba ez a három alapanyag a szombati piacon.

 Az éttermek többsége kínál reggeli menüt "kahvaltı" néven, ami általában  egy vegyes tál a fent említett összetevőkből, vagy pedig a híres "menemen", azaz török tojásrántotta. Utóbbit hagyományosan kis rézserpenyőben készítik el adagonként, a tojáshoz hámozott, kockákra vágott paradicsomot és zöldpaprikát hozzáadva, jól összekeverve. Lehet még gazdagítani kolbásszal, marhasonkával vagy sajttal is. Sietős hétköznapokon, Nişantaşi éttermeiben gyakran látni üzletembereket, amint egy ilyen reggelivel kezdik a napot. Mint ahogyan néha Gézu is teszi :)

 Na de amikor eljön a hétvége, akkor azt a török ember méltóképpen kezdi. Kényelmesen késői felkelés után családostul, esetlegesen barátostul délig-délutánig tartó hatalmas reggelibe fognak. Sokan kimozdulnak, s valamelyik étterem kedvező svédasztalos hétvégi reggeli ajánlatát kihasználva feledik a fárasztó hétköznapokat. Egyik hétvégén a yachtkikötőjéről híres Bebek városrészben jártunk, ahol 30 líráért szintén a fent említett alap reggeli tálat próbálhattuk ki, némi helyben sütött péksüteménnyel kiegészítve. Ám amikor megtudtuk, hogy a Yıldız Parkban ugyanennyiért a szultán egykori rezidenciájából átalakított étteremben, pazar kilátással a Boszporuszra korlátlan svédasztalos reggelit kapunk, nos nem vágytunk többé a "puccos" bebeki reggelire.. Péksüteményektől, különféle sajtoktól, olajbogyóktól, felvágottaktól, meleg ételektől, ragacsos édességektől roskadozó asztalokról válogatva, télen korabeli szobákban, nyáron a szabadban eszegetjük boldogan teli magunkat alkalomadtán.

Reggeli a Yıldız Parkban

  És akkor még nem meséltem a meghívásos hétvégi reggelikről. Ugyanis a törökök nemcsak az ebédet vagy vacsorát tudják elképzelni vendéglátás céljából. Már többször volt szerencsénk elkölteni barátaink társaságában egy-egy hatalmas reggelit, mely persze gyakorlatilag délutánig tartott.. A házigazdákat nem kell félteni, mindenféle finomsággal készülnek, amit az ember csak el tud képzelni. Ennek ellenére, természetesen mindig a vendégek is visznek valamicskét, minek eredményeképp óriási terülj-terülj asztalok szoktak kialakulni, kifulladásig tartó lakomákat gerjesztve.  Elmaradhatatlan ilyenkor a házi börek (rétestészta megtöltve sajttal/spenóttal/darált hússal), az olíva, sajtok, lekvárok, friss zöldségek, édességek...

Bettináéknál 2010

Bettináéknál 2011

Serdar-éknál

  Mindegy milyen helyszínen vagyunk, a reggeli szerves részét képezi a török çay, vagyis tea. Minden étterem és háztartás rendelkezik a hagyományos "kétemeletes" teafőzővel, ahol egész nap rendelkezésre áll a fekete tea, hagyományos kis poharakban felszolgálva.

  Hát így kezdődik az igazi török hétvége, ezután jön csak a piacozás, takarítás stb.. Tudnak ők élni, ezt már megtapasztaltuk, de legalábbis az biztos, hogy a hasuk telítettségére megfelelően odafigyelnek.
 És akkor még vannak olyan elvetemültek is (mint például mi :)), akik lemennek a Kahve Dünyasiba (vagyis a török csodakávézóba), és csoooookoládéééé-gyönyörrel kezdik a napot..

Az "ördögi" reggeli: csokifondü, csokis süti, cappucino csokis kanállal....

Csokis Boci és Tengeri Barátai

 Már régóta ráfért az ízlelőbimbóimra, hogy magas fokon kényeztessem őket. Mert  ha éppen nem a hazai ízekkel telítődünk itthoni főztjeim vagy otthoni szeretteink főztjei által, hanem étterembe megyünk itt Isztambulban, akkor nagyjából mindenütt egyforma ízvilágú kebabokkal és mezékkel tudjuk megajándékozni magunkat. 

 Na, de most e heti vendégeinknek köszönhetően (volt főnöknőm Kati és férje Adam) különleges ízélményben volt részünk. Adam mindenképpen szeretett volna kipróbálni egy igazán trendi éttermet itt, így hát nem adtuk alább Isztambul egyik legfelkapottabb helyénél. Már maga a helyszín is különleges. SuAda egy mesterséges sziget a Boszporuszon, a híd közelében, Kuruçeşme vonalában. Itt aztán mindenféle trendi éttermek és bárok vannak, valamint egy medence, melyet napközben borsos belépő fejében lehet igénybe venni. A partról folyamatosan oda-vissza forduló ingyenes kishajóval viszik a vendégeket a szigetre. A tehetősebbek Ferrarijukkal vagy egyéb hasonló kategóriás autójukkal parkolnak a kikötőben.

 Gyönyörű kilátásunk volt a városra és a színjátszó Boszporusz-hídra, mely mögött este 10-kor látványos tűzijáték kezdődött. A helyszín tehát kifogástalan volt, sőt a pincérek is különösen kedvesek és segítőkészek voltak! Amikor aztán kézbe vettem az étlapot, rögtön felcsillant a szemem a cseresznyés sült kacsa láttán (talán korábban említettem már, hogy itt még soha, egyetlen étterem menüjén nem találtam kacsahúst, és egyáltalán henteseknél sem lehet kapni. Eddig csak két lelőhelyet találtunk a városban, melyből az egyik fagyasztott formában kínálja a kacsát.) Ennek ellenére mégsem őt választottam. Győzött az extravagancia, a chilis-csokoládés marhasteak fahéjas mandulával és sárgarépa-pürével. Az élmény nehezen írható le, egyszerűen meg kéne mindenkinek kóstolnia. Nekem nagyon-nagyon-nagyon ízlett! 

A csapatban én voltam a legbevállalósabb, de a többiek sem panaszkodtak, Gézu "Európa és Ázsia találkozását", Kati grillezett polipnyársat, Adam tengeri halat evett. Előételnek a rendhagyó töltött szőlőlevél is maradandó élményt hagyott, melyben szárított paradicsomos-grillezett szardíniás tölteléket találtunk. 

 Egy szó mint száz, ez egy igazán különleges vacsi volt régóta várt - és beteljesült - gasztronómiai élménnyel itt Isztambulban. Mindenkiben kellemes emlékeket hagyott az este, annak ellenére, hogy az oda- és hazajutás gyötrelmes volt, 2-2 kilométert lépésben 40-40 perc alatt megtéve taxival. (Miért nem mentünk gyalog? Jó kérdés...)