Sokan kérdezik tőlem otthon, hogy "és hogy viseled, hogy mindenki megnéz a szőke hajad miatt?".
Igazából én erre eddig mindig csak azt tudtam mondani, hogy nem különösebben zavaró a dolog, mivel itt is már nagyon sok nő festi szőkére a haját, nem vagyok annyira feltűnő. Valami miatt azonban mégiscsak meg-megnéznek, de azt gondolom nem a hajam színe az ami feltűnik az embereknek, hanem hogy mégiscsak mások a vonásaink mint a törököknek. Az itteni nők többségének az arca nagyon karakterisztikus. Arcvonásaik erősebbek, határozottabbak mint a miénk. Legtöbbjüknek a szemöldöke erős vonalú, tekintetük tiszta és átható. Szerintem sok szép török nő van Isztambulban.
Másik lakhelyünkön, Kırazlıtepén az ázsiai oldalon, legtöbbször megnéztek bennünket, amikor kitettük a lábunkat az utcára. Nem feltétlenül a szőke hajam miatt (ami arrafelé egészen ritkaságszámba megy), hanem mert mi voltunk "a külföldiek", furcsa fehér kiskutyánkkal egyetemben..
Itt Beşiktaşban külföldinek lenni viszont már nem olyan nagy szám, nap mint nap hallunk idegen nyelven beszélő embereket a környékünkön, és "fura" kutyákat is látni a parkban. Ennek ellenére, itt még több különös szituációban van részem, mint az ázsiai oldalon.
Az azért természetes, hogy az utcában lévő kisboltos és vízárus eleinte nagyon megnézett minket, hiszen ők mégiscsak ismernek mindenkit a környéken, és hát mi voltunk az újoncok - egy darabig. Egyik nap azonban egy járókelő szólított meg, a kutyáról kérdezgetett, hogy miféle szerzet, majd hirtelen rátért a lényegre: "van-e férfi?". Ez még annyira nem lepett meg, gondoltam ez természetes, mindenfelé vannak férfiak akik így próbálnak párt keríteni maguknak.
Néhány héttel később, a parkban sétálva, egy 50-60 év körüli férfi szólított meg bennünket, szintén Gregiről érdeklődve, sosem látott még ilyen lényt. Rá néhány napra ismét összefutottunk, s megint megszólított. Most azonban más témába kezdett bele. Hogy pontosan mit mondott nem értettem, mert törökül beszélgettünk, és azért a perfekt szinttől még távol vagyok. Mondandójának lényege az volt, hogy a fia menyasszonyt keres magának, és ha esetleg ráérnék a hétvégén akkor szívesen összehozna vele, mert mi külföldiek mások vagyunk mint a török nők, szebbek és aranyosabbak.... Hozzáteszem ez nem tetszett nekem annyira, hiszen szerintem nagyon sok szép és különleges török nő van. Engem meg nem ismer, nem beszélve a kultúrámról, de máris azt feltételezi, hogy én aranyosabb vagyok.. Kedves tőle, kétségtelen, de azért én nem szeretem ha előre ítélkeznek bármiről is, legyen az pozitív vagy negatív irányú.
Ma történt a harmadik kísérlet, mely után már úgy döntöttem ideje tollat ragadnom e témában. Ugyanis ma ismét odajött hozzám egy férfi, nem fogjátok kitalálni mivel indította a témát: Gregikével. Aztán jött a következő kérdés: "Férfi?" Igen, szó szerint ezt kérdezte. Gondolom azt hitte, semennyire nem tudok törökül, ezért csak szavakat dobált: "Erkek?" "Bay?" "Man?" Mindenképpen furcsának találtam az efféle közeledést, nem is tudtam erre mit mondjak. Először azt hittem Gregi nemét kérdezi, ezért mondtam neki, hogy "igen, a kutya férfi". De ezek után sem hagyta abba: "Férfi? Férfi?" Ezzel a kérdéssel nem tudtam mit kezdeni, így hát úgy tettem mintha nem értettem volna, ezek után ott is hagyott szerencsére, de minden bizonnyal azt szerette volna megtudni, hogy van-e nekem férfim....
Az az igazság, hogy még ha nem is lenne férfim, ezt a fajta közeledést egyáltalán nem kedvelném. Nagyon furcsának találtam mindhárom esetben, hogy csak úgy nekem szegezték a kérdést, mindenfajta udvarlás nélkül (no nem mintha jelen helyzetben szerettem volna, de ha egyedülálló lennék, biztosan hiányolnám a "bevezetést"). Na jó, kivéve a második esetet. Ugyanis a bácsi végülis aranyos volt, elvégre megpróbált így párt találni a fiának. Erre még azt mondom, hogy végülis nem rossz ötlet, ha egy szülő kiszemel egy szimpatikus párt a gyermekének, miért ne ragadná meg az alkalmat, hátha összejön a dolog...
(Éppen olvastam egy könyvben, hogy Kínában a parkokban gyakran összejönnek az anyák, és fényképeket mutogatva gyermekeikről próbálnak meg párt találni nekik.)
Persze ha jobban belegondolok, végülis lehet, hogy célszerű a legelején tisztázni a dolgot. Egy csomó energiát megspórolhat vele az ember, ha már rögtön a legeslegelején megkérdezi: "Férfi?". Ha elkezdett volna udvarolgatni, valószínűleg én is kényelmetlenül éreztem volna magam. Csak olyan furcsa volt ez a közeledés. Olyan hirtelen, és direkt, beleértve a hangsúlyt is ahogy feltette a kérdést. De mint tudjuk, a török ember határozott, és nem tétovázik..
Nos akkor kérdem én tőletek, rendben van ez így? Egy ilyen direkt kérdés után, hogy "Férfi?" még lehet valami a dologból? Vagy mindenképpen szükséges előtte a "szép a kutyád, bárcsak együtt sétáltatnánk,... eljönnél velem vacsorázni?" típusú bevezetés?
