Kis Kalandozásaim

 Miután megszoktam és elfogadtam a növekvő pocakom és pocakmanóm okozta változásokat, valamint mérséklődtek a kellemetlenségeket okozó tünetek, már egyre többet mászkálok el egyedül is. Mostanság elhatároztam, hogy üres időmet felhasználva rég eltervezett, de eddig meg nem valósított kirándulásokat tegyek meg...

Ihlamur Kasri

 Van itt nem messze tőlünk egy kis park, benne két szultáni időkből fennmaradt pavilonnal. Sokszor elsétáltunk már mellette, de ahogy a turistakönyvek, úgy mi sem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget. Most azonban pont az oszmán szultánokról olvasok egy könyvet, melyben két mondat erejéig tesznek említést erről a kis palotáról. Az extravaganciájáról és a kincstárat kimerítő költekezéseiről híres Abdülmedzsid szultán építtette ezt a kis nyári palotát a 19. század közepén, amíg a Dolmabahce építése zajlott. Nem véletlen tehát a két épület stílusának hasonlósága. A szultán pedig itt sem sajnálta a pénzt a berendezésre - bár ez csak egy pici nyári rezidencia, azért ékes kis szobákkal állt a vendégek rendelkezésére.

 Ahogy beléptem a parkba, egy kedves, 19. századi európai stílusú kertben találtam magam. Tőlem jobbra és velem szemben egy-egy épület, közöttük egy kis tó. Partján kőoroszlánok, és sütkérező kacsák. Jobbra kacskaringós út vezet a kert eldugottabb részeibe. Felfedeztem egy díszes medencében elhelyezett szökőkutat, s hűs árnyat adó hatalmas Magnóliafákat. Gyönyörű, dús Hortenziabokrok és más keleti növények díszítik a vadregényes kertecskét. Egyszercsak furcsa rikoltozásra lettem figyelmes, hát mit látok meg a bokrok között? Egy nagy pávát...
Mivel nem tolongtak a turisták, így kaptam egy 10 perces "magán-tárlatvezetést" a nagyobbik  pavilonban egy kedves török embertől. Ahogy a Dolmabahce-ben, itt is csak ily módon lehet megnézni a belső tereket. Láttam egy zeneszobát, oszmán márványtoalettet, és két pihenőszobát. Mind gyönyörű cirádás bútorokkal berendezve, a falakat és a mennyezetet végig arany-és virágmintás freskók díszítik. Egy szép nagy kirstálycsillár és két virágmintás porcelánkályha ragadta még meg a tekintetemet. Hiába a török nyelvtudás, különösebb titkokat nem árult el a helyről az idegenvezetőm..

Ortaköy

  Ez is egy nagyon evidens, hozzánk közeli kis állomás, a tengerparti úton Észak-felé tovább haladva. Most már szégyellem magam, és szánom-bánom, hogy eddigi látogatóinknak ezt nem mutattuk meg, de hát eddig még mi magunk sem mentünk el ide. Pedig egy kedves, Boszporusz-parti városrészről van szó, amolyan Szentendre benyomását keltő, macskaköves utcácskákkal, régies épületekkel, kis kézműves boltokkal és hangulatos kávézókkal... Ráadásul páratlan kilátás nyílik innen a Boszporusz-híddal együtt az ázsiai oldalra és az Aranyszarv-öböl egy részére.
 Helyi látnivaló az Ortaköy-dzsámi - melybe restauráció miatt most nem lehetett bemenni -, szintén Abdülmedzsid megrendelése alapján, a Dolmabahce és Ihlamur Kasri építészei által  emelve.
Illetve az erre járónak feltétlenül meg kell kóstolnia egyet a számtalan árus által kínált "kumpir"-ból. Ez nem más, mint kemencében, hajában sütött krumpli, melyet kettévágnak, jó sok vajjal és sajttal kikevernek, majd az ember választhat kb. 10-féle feltétből, hogy miket tegyenek bele (olíva, répa, lilakáposzta, virsli, francia saláta, savanyú uborka, bulgur, sonka a legnépszerűbbek).
 Mindezt tetézve, még olasz fagyizót is találtam, ami ugye itt Isztambulban ritkaságnak számít, mivel leginkább a saját kemény, ragacsos török fagyijukat kínálják mindenfelé...