Már nagyon, nagyon vártam az én drága barátnőimet, akik hónapokkal ezelőtt elhatározták, hogy meglátogatnak minket. Ráadásul pont a szülinapomra esett érkezésük, és hát nekem éppen elég ajándék volt ittlétük, de ők ezt kevésnek gondolták.. Nem elég, hogy hatalmas doboz tejföllel, két üveg akácmézzel és nagy csokor fehérrépával leptek meg (a leghiányoltabb dolgok itt Isztambulban), hanem még egy jógaszőnyeget és egy 4D ultrahangra szóló utalványt is kaptam ajándékba. Nade ez még nem minden! Az én drágaságos férjem - aki a hétvégére amszterdami legénybúcsúra volt hivatalos - elintézte, hogy a lányok útban a reptérről idefelé felvegyék az előre megrendelt málnás-feketecsokis gluténmentes tortámat. Ennyi minden után mondanom sem kell, hogy sikerült a meghatódást előhozniuk belőlem.
A móka meg csak ezután kezdődött, és egy egész hétig tartott! Bár indulás előtt megvolt a szokásos ijedelem, Adrinak megint épp lejárt az útlevele, és 2 nappal utazás előtt sikerült elintéznie az újat (ráadásul én ezt csak utólag tudtam meg), így aztán minden rendben zajlott az érkezéssel.
Először is elfogyasztottuk a tortámat, majd bevetettük magunkat a "csokimennyországba", azaz a Kahve Dünyasiba. Majd egy rövid péntek délutáni Sultanahmet-es bevezető után a szombat reggelt hatalmas reggelivel kezdtük a Yıldız Parkban. Hamar teli lett az asztalunk mindenféle sajtkülönlegességekkel, olajbogyókkal, csokival, eperrel.. Fiúkat megszégyenítő mennyiséget sikerült elfogyasztanunk mindebből.
Részletekbe nagyon nem mennék bele, hiszen minden nap telis-tele voltunk programmal - én ugyan csak délutánig bírtam a lányok tempóját.. Azt kell mondjam, hogy le a kalappal, szerintem egyszerre ennyi mindent egyetlen turista sem nézett meg Isztambulban egy hét alatt! Hősiesen végigállták - a már javában tartó turistaszezon miatt keletkező - kígyózó sorokat, ahol kellett kendővel takargatták magukat, Judit örült a Dolmabahce palotában fellelhető sok-sok tükörnek, s még egy török fürdőbe is beneveztek, hogy egy-két jóvágású török fickó jól megmasszírozza őket.
A "Mindig Julcsival van a baj..." most is rögtön érvényt nyert, amikor első este "beütött neki" az Ayran. Ez a sós joghurt ital itt mindenki kedvence, ám a mi Julcsink ennél tovább jutott, minden alkalommal teljesen felpörgött tőle és rájött a röhögő roham. Ezt mi nem tudtuk mire vélni, de örültünk neki.. Ugyanakkor ő volt eddig az első olyan bátor az összes látogatónk közül, aki kipróbálta a szél által fújt lufikra célbelövést. Ez a kis szórakozás nagyon népszerű itt Isztambulban. 2 líráért az ember 5 lövéssel próbálkozhat légpuskával - hogy mi a nyeremény, az még nem derült ki.. Vannak helyek, ahol a tengeren hullámzó lufisorra lehet célozni.
Miután Gézu is visszatért, már heten voltunk a lakásban (plusz a Gregi meg a pocaklakónk). Ám a fürdőszoba miatt egyszer sem volt veszekedés, reggeli mindig volt az asztalon (köszi Kata :)), és Adri hajszál-parája miatt sem kellett aggódnom végül - pedig ennyi ember esetében ez ugyebár elkerülhetetlen....
Az elmaradhatatlan tophanei vízipipatúra keretében a lányok megismerhették az igazi - alkoholfogyasztás nélküli - török virtust, már ami a focit illeti. Nagy volt a vígadalom, hiszen nyert a környék kedvence, így aztán zengett-harsogott a teázó, hogy "Beşiktaş, Beşiktaş..." éljen a Besiktas....
Hát röviden így telt a már régóta várt közös-lányos nyaralás, melyet végül Isztambulban sikerült valóra váltani. Gregikének hiányzik az Évi ágyában alvás, nekem pedig minden sok-sok jó és mulatás ami az egy hét alatt történt!
