Alkonyattól Pirkadatig

  Isztambul városának központjában, zöldellő kerek erdő közepén van egy kis pavilon. A fákon mókusok szaladgálnak, fejünk felett pedig zöld papagájok* rikácsolnak. Körülöttünk  minden zöld, amerre csak a szem ellát. Nyáron színpompás virágok gazdagítják a képet. Hétvégenként - akár hideg, akár meleg az idő - piknikező családok otthon készített finomságai lepik el a kis faasztalokat... Ez nem mese, hanem a Yıldız Park. A város európai részén helyezkedik el Isztambul egyik legnagyobb parkja, otthonunktól 15 perc sétányira. Egy városrésznyi területet felölelő hatalmas park, fallal körülvéve, mely egykoron a szultán kertjeként szolgált. Az említett kis pavilon, eredeti pompáját megőrizve, ma étteremként üzemel. A rokokó stílusú épület teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a tengerre.

 Hétvégenként büféreggelit kínál az étterem, fejenként mindössze 25 líráért. Node a kínálat, az felülmúl mindenfajta elvárást.. A hatalmas négyszögletes büféasztalon az óramutató irányával ellentétesen haladva, először is péksütemények tekintetében számos variációból választhatunk, sós és édes fajtákból egyaránt. Aztán következik a meleg ételek pultja, ahol megtaláljuk a tradicionális török paradicsomos tojásrántottát, a menement. Ezen kívül sült zöldségek és virsli közül is választhatunk. Tovább sétálva legalább 15-féle lekvárt és kenyérre kenhető finomságot látunk, valamint szárított gyümölcsök, firss gyümölcsök és müzlik választékát. Elmaradhatatlan kellék a nagy tábla lépesméz. Végül hideg finomságokkal találjuk szembe magunkat ,vagy 6-féle sajtot, különböző olajbogyókat, felvágottakat és zöldségeket kínál az utolsó asztal. Teát, kávét, gyümölcsleveket és sütemények gazdag választékát külön asztalokon találjuk. Hát így kezdtük mi a szombat reggelt, -mely délután 1-ig tartott -, s gondolom senkit nem lep meg, hogy aznap már nem voltunk éhesek...
 Nos, ha esetleg ennyiből nehéz lett volna elképzelni, akkor íme képekben:

 Még szerencse, hogy a park elég nagy ahhoz, hogy ezt a csodás reggelit utána le tudtuk sétálni...

 Miközben mi szépen csendben teleettük magunkat, a Taksim téren már javában zajlott az élet.. Mondjuk ott mindig zajlik, folyamatosan hömpölyög az embertömeg a híres Istiklal Caddesi nevű sétálóutcán.

 Néhány órával később mi is csatlakoztunk, az éjszakai élethez. A turisták által jól ismert, üzletekkel teli hatalmas sétálóutcán lefelé haladva ha letérünk jobbra, hatalmas buli közepén találhatjuk magunkat. Télen-nyáron, péntektől vasárnapig, éjjelente bármikor. Nyitott szórakozóhelyek egymás nyakában, több utcán át keresztbe-kasul, telis-tele szórakozó emberekkel. Néhány helyen élő zenekar játszik, a többiben DJ szolgáltatja a zenét. Ahogy sétálunk az utcákon, egymást váltják a különböző zenei stílusok. Az utcán hömpölyög a bulizó tömeg, a szórakozóhelyek ajtajai és ablakai tárva-nyitva. A kinti asztaloknál ülők számára a fűtést gázfűtők szolgáltatják. A szabadban történő táncikálást ösztönözve legtöbb esetben a zenekar is az utca irányába muzsikál.

 Ami a kaját és piát illeti, nem kell csalódnunk, a törökök sosem hazudtolják meg magukat. Ilyenkor, az éjszaka közepén is könnyen magunkhoz vehetünk egy kis rágcsálni valót az utcai pattogatott-kukorica, vagy sült gesztenye árusoktól, illetve utcai standokon vodkát és tequilát is kínálnak felespoharakból. (Azt, hogy mennyire jó ez így, ki-ki saját megítélésére bízom..)
 A mámoros tömegből hazafelé tartva pedig kötelező megállni egy Taksim téri kis falatozóban, ahol ilyenkor a népszerű, party utáni eledelt, szabadfordításban "nedves hamburgert" kell enni. Ezt úgy képzeljétek el, hogy egy a nálunk is ismert vizes zsemle, benne húspogácsával, s az egész tocsogósan átitatva paradicsomszósszal. Állítólag másnap garantált a fejfájás nélküli ébredés... :o)

(* Isztambul-szerte több parkban is találkozhatunk egzotikus kinézetű, zöld tollazatú, élénk narancssárga csőrű papagájokkal. Állítólag 5-6 évvel ezelőtt valaki megpróbálta ezeket a madarakat becsempészni az országba egy állatkereskedésnek, de egy baleset következtében a madarak elszabadultak, s azóta vígan éldegélnek szabadon Isztambulban...)

Kutyák Paradicsoma

 Rengeteg kóbor állat van Isztambulban. Kutyák és macskák egyaránt, s a város különböző részein eltérő módon éldegélnek. Előző lakhelyünkön, ahol zöld erdős dombokon laknak az emberek, a kutyák csapatokba verődve járják az utcákat éjszakánként. Ugatásukkal, egy-egy csapat egymással való harcával néha-néha felébresztik az alvó embereket. Végigjárják a környék kukáit, majd miután jóllaktak, napközben az úttest mentén, vagy füves területeken szundítanak. Amelyik buszmegálló közelében pihen, az figyeli a munkába járó és hazatérő emberek sokaságát. Csak fekszik, és nézi a sietős lábakat.

 Ezzel szemben a belvárosi kutyák leginkább magányosan próbálnak boldogulni. Parkokban, vagy a tengerparton éldegélnek. Ők napközben járják az utcákat, zsúfoltabb környékeket. A hentesek, kisebb falatozók közelében számíthatnak néhány lepottyanó falatra, illetve sokan a kukák mellé is odateszik nekik a maradékokat. 

 Itt élnek közöttünk, és figyelnek bennünket. Néha az az érzésem, hogy bírálnak is minket. Látják, hogy némelyik kutyust embergazdája sétálgatja, becézgeti, hívogatja, esetlegesen megszidja. Azért őket, kóborkutyákat is némelyiküket megetetik, megsimogatják. Sokat szoktam azon elmélkedni, hogy vajon mit gondolnak ezek az utcán élő kutyusok? Azok a szerencsésebbek akiknek a nyakukból lóg egy zsinór, melynek végén egy ember sétál? Vagy nekik szabadoknak jobb, akik élik a világukat, esőt-havat, illetve a rendszertelen étkezést már megszokták? Nehéz erre a kérdésre választ találni. Némelyik kóborkutyus elégedettnek tűnik, és mintha a bendője is állandóan tele lenne. Kedves a tekintetük, csóválják a farkukat és néha odajönnek hízelegni is. Akkor is, ha éppen nem kapnak kaját. Ám vannak akik látszólag csak naphosszat szomorkodnak. Az emberektől remélhetnek, a macskákkal viszont meg kell küzdeniük. A macskák ugyanis mindenképpen kapnak kaját. Ablakokból szórják nekik az utcára, vagy párkányokra teszik, ahova könnyedén felugrálnak. Ám ha netán a parkban próbálnának jóllakni, akkor azért ha a kutya elég ügyes, elkergeti a macskát és megeszi előle a zsákmányt. 

 Elképesztő, hogy a macskák itt milyen magabiztossággal rendelkeznek. Többüknek volt már mersze megtámadni Gregor kutyánkat. Autók motorházáról, vagy éppen alóla, ablakokból, utcasarkok mögül figyelnek, és a megfelelő pillanatban lecsapnak. Kétszer sikerült is elkapniuk Gregort, többször azonban - gázspray-vel való közblépésünknek köszönhetően - sikertelenül végződött a kísérlet. Folyamatosan résen kell lennünk, mert kiszámíthatatlanok. A házunktól a parkig vezető utcaszakaszon 16 macskát kell szemmel tartanunk!

 Az isztambuli kóborkutyák története évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. Hosszú idők óta rengeteg kutya mászkál a városban. A török emberek alapvetően jószívűek, és nem bántják az állatokat, éppen ezért eleinte nem nagyon foglalkoztak a kutyák kiűzésével. Azonban úgy tűnik, hogy a nyugati kultúra nyomására - miután a 20. század elején megtörténtek mindenütt a csatornázások és egyéb higiéniai intézkedéseket is bevezettek, elkezdtek foglalkozni a kutyák kiírtásával is (több-kevesebb sikerrel). Az első próbálkozás alkalmával összeszedték az összes kóborkutyát (több tízezret), és egy közeli szigetre deportálták őket. Ám nem sokkal később a kutyák visszaúsztak a fővárosba.  Időközben a városban lakók (többnyire külföldiek) mérgezett hússal próbáltak megszabadulni az ebektől. Aztán még egy kitelepítési kísérletet is végrehajtottak, egy távolabbi szigetre, na ezt már sikeresen. A kutyák halálra éheztek.
 Ennek ellenére, ma is rengeteg a kóborkutya, számszerint körülbelül húszezren vannak (míg a 20. század elején minden 8., most minden 850. emberre jut egy kóborkutya. Igaz, azóta az embernépesség megsokszorozódott..) Néhány évvel ezelőtt bevezettek egy olyan intézkedést, hogy az összes kóborkutyát mikrochip-el látják el. Látni is, hogy a fülükben van egy kis műanyag biléta. A chip-en megtalálható többféle információ, például a legutóbbi oltás típusa és időpontja, illetve hogy melyik környéken látták a kutyust legutóbb. Látszólag így rendben éldegélnek a kutyusok,  úgy tűnik egyazon területen élnek hosszú éveken át, és időnként ellenőrzik őket az állatorvosok. (Előbbire bizonyíték, hogy két évvel ezelőtt, mikor először itt jártunk felfigyeltünk az "Accessorize kutyára", aki az egyik híres bevásárlóutcában lévő kedvenc üzletem előtt heverészett, s azóta is rendszeresen ott látjuk.)
 Ezzel párhuzamosan azonban sajnos most is vannak deportálási kísérletek. Egyik itteni volt kollégám mesélte, hogy ő rendszeresen jár ki az Isztambul-közeli erdőkbe megetetni a kutyákat. Százával telepítik ki oda a kóborkutyákat! Sajnos ez elég szomorú, láttam fényképeket ahogy ott élnek, egymás hegyén-hátán az a rengeteg kutyus, és ilyen nagy létszámban kell megküzdeniük a napi betevőért. Nyári forróságban vizük aligha akad - hacsak nem visznek nekik a jótevő emberek...
  Tehát ez a kérdés is (mint oly sok minden más ebben a városban), kétoldalú. Egyfelől úgy tűnik, hogy rengeteg kóborkutya - akiket úgy-ahogy elfogadtak a környéken lakók - viszonylag elégedetten éldegél a városban. Ugyanakkor folyik valamiféle kísérlet a létszámuk csökkentésére is, könyörtelen kitelepítések által. Hát sajnos minden nagyvárosban küzdenek ezzel a problémával, de még mindig azt mondom, hogy legalább az Isztambul belvárosában élő kutyusok egészen jó bőrben vannak azokhoz képest akiket más országokban láttam. Máshol általában semmibe veszik a kóborkutyákat, és leginkább félnek tőlük az emberek. Itt legalább valamennyire gondoskodnak róluk, kutyák és emberek megszokták egymást.

 Most pedig szeretnék bemutatni nektek néhányat a kedvenceink közül:

"Yaramaz vagyok, melynek jelentése: pajkos. Nagyon fájt a bőrőm amikor először idekerültem. Tele voltam mindenféle sebekkel, ráadásul az egyik szememre megvakultam. Ám amióta ebbe a szép parkba kerültem sokkal jobban érzem magam, úgy tűnik sokat javult a bőröm is. Ha embert látok, mindig nagy izgatottság lesz rajtam úrrá. Lelkesen csóválom a farkam, és úúúúgy szeretném, hogy megsimogassanak. Ezért a kedves emberekhez odamegyek, lehajtom a fejem és felemelem a mancsom, ezzel mutatom ki barátságomat. Egy kis érintés, vagy paskolás boldoggá tesz, kitörő öröm fog el, és csak forgok körbe-körbe. Ha még egy kis ételt is kapok, melegség járja át a szívem. Mindent megeszek, állandóan rettentő éhes vagyok."

"Az én nevem Bilge, mely törökül bölcset jelent. Kenyerem java részét már megettem, ezért csak lassan mozgok a parkban. Nem éhezem, az emberek mindenféle jó falattal ellátnak. Talán kedves pofázmányom miatt is szeretnek. Szép komótosan mászkálok napközben, s ha számomra kedves embert látok odamegyek hozzá, ekkor talán megsimogat. Én pedig farkam csóválásával fejezem ki örömömet. Mindenfélével kedveskednek nekem az emberek, de a csokoládét nem szeretem..."

"Şüpheci a nevem, azaz kételkedő. Régóta ebben a parkban élek. Az emberek mindig ellátnak jóféle falatokkal, de én azért megtartom a tisztes távolságot. Addig nem kezdek hozzá a falatozáshoz, amíg látnak. Nem bántok senkit, de nem szeretem ha közelednek felém. Szomorú vagyok, mert korábban balesetet szenvedtem, s az egyik lábamra azóta is sántítok. Néha bosszantanak a bolond kutyák, ekkor kieresztem a hangomat. Esőben összegömbölyödve húzom meg magam egy fenyő alatt, s vágyakozó tekintettel nézem a pórázon sétáló kutyusokat."

"Şansli vagyok, vagyis szerencsés. Egy gyönyörű kis szigeten születtem Isztambultól nem messze, ahova nagyon sok turista ellátogat. Mindig is szép kutyus voltam, ezért könnyen belopom magam az emberek szívébe. A sziget tetején élek, ahol van egy kis étterem. Általában odaadják a maradékokat, de van merszem az asztalról is megenni az emberek által otthagyott kaját. Veszítenivalóm nincsen, az étterem tualjdonosa legfeljebb csak kicsit megszid. No és akkor mi van..?"

Gárdonyi Géza is megmondta: "Mert tudni való, hogy Konstantinápoly a kutyák paradicsoma. Ott vagy nincsenek udvarok, vagy ha vannak, a házak tetején vannak; hát a kutya nem fér el sehova. Azok a vörös szőrű, róka formájú ebek százával lepik el néhol az utcákat. A török nem bántja őket, sőt mikor egyik-másik kutya kölykedzik, a kapuja mellé vet egy rongyot vagy gyékénydarabot, hogy segítsen rajta. Azok az ebek takarítják, tisztogatják Konstantinápolyt. Még a mi időnkben is a négyszögletes bádog szeméttartókat minden török a kapuja mellé üríti. A szemetet a kutyák megeszik. Mindent megesznek, ami nem vas és nem üveg. És nem is rútak, nem is vadak azok az ebek. Akármelyiknek pattintunk, örömmel csóválja a farkát. Nincs olyan köztük, amelyiket meg ne lehetne simogatni." (Egri Csillagok)
 És ez így igaz még ma is...