A Magyar és a Török Konyha Ötvözése - Török Alapanyagokból, Magyar Nagyival

 Drága Nagyikám eljött hozzánk Isztambulba, hogy mutasson nekem egy-két konyhai trükköt, cserébe én meg körbevezettem a városban, mely már második otthonunkká vált. Csak úgy szépen kényelmesen, minden napra néhány óra sétát beiktatva, késői felkeléssel, korai lefekvéssel egybekötve. Első nap a bazárban sétálgattunk, mely sajnos nem végződött szerencsésen, mivel az időjárás is zord volt, illetve sikerült néhány árussal is összerúgni a port. Nem állítanám magamról, hogy tehetséges alkudozó vagyok, de azért próbálkoztam, ráadásul török nyelvtudásommal próbáltam levenni őket a lábukról, de sajnos ezúttal balul sült el a dolog, és több helyről is mérgesen kellett távoznunk, kudarcba fulladt vásárlási kísérletek után.

 Másnap az idő is és a kedvünk is enyhült, ennek örömére hajóra szálltunk, és átutaztunk Ázsiába. Meglátogattuk régi lakhelyünket, mely az újjal együtt nagyon is elnyerte Nagyim tetszését. Kicsit sétáltunk a Kirazlitepe-i dombokon, aztán átbuszoztunk másik kedvelt városrészünkbe, Kadiköybe, ahol magunkba szívtuk a halpiac frissítő illatait, és sétáltunk a tengerparton. 

 A következő napok, a kötelezően meglátogatandó Sultanahmet negyedben való sétálgatás és forró sült gesztenye majszolása mellett főként a karácsonyi ajándékok beszerzésével teltek. Miután én bevezettem Nagyimat a fantasztikus török áruk rengetegébe, ő engem ennek fejébe némi konyhai praktikával látott el. Így történt, hogy varázslatos fondormánykodásunk közepette megszületett a "pulykahússal töltött szőlőlevél  paradicsomszósszal" című étel ötlete.

 Az ihletet egy kellemes emlék adta, mely az én agyamban tározódik, Nagyim sóskamártásos töltikéje formájában. Régebben ugyanis Nagyim a solymári telekről eltett szőlőlevelet töltötte meg rizzsel kevert darált hússal, s ezt ettük sóskamártással. Nagyon szerettem ezt az ételt, de manapság sajnos Budapesten elég nehéz permetezetlen szőlőlevélhez hozzájutni.. Isztambulban viszont nagyon népszerű a szőlőlevél. Piacokon és savanyúságosoknál is beszerezhető, sőt konzervként is árulják.

 Eredetileg darált marhával szerettük volna megtölteni, de volt otthon egy szép darab pulykamellünk, így amellett döntöttünk. Nagyim kellő türelemmel nagyon apróra darabolta a husit, és kevés rizst is adott hozzá. Ami a fűszerezést illeti, itt volt nekem is némi ötletem, és a só és bors mellett a törökök egyik legnépszerűbb fűszerét, kakukkfüvet is tettünk bele. Nagyim megtanított arra, hogy ne bízzuk a véletlenre a főzést, a készítés során folyamatosan kóstoljunk. Így értük el a töltelék tökéletes fűszerezését. 

A szőlőleveleket hagyományos módon, szárát levágva, két oldalát behajtva, majd föltekerve töltöttük meg.

A paradicsomszószhoz Nagyi rántást készített, majd egy konzerv paradicsompürét, némi vizet, cukrot, sót és borsot tett hozzá. 

 Kincset érő Nagyi, napi 2-3 óra séta, és egy nagy adag jókedv által egy nagyon jó kis hetet töltöttünk el, megtűzdelve némi városnézéssel és egy kis konyhai varázslással!

Karácsonyi Készülődés

 Török öröm ez is, hiszen itt vagyunk, és bár a helyiek nem ünneplik a karácsonyt, valamire ők is készülnek. Itt az Új évet köszöntik hasonló készülődéssel (műfenyővel, díszekkel), mint mi a karácsonyt. Ezért aztán mi is igyekszünk megteremteni az ünnepi hangulatot itteni lakásunkban - főleg mivel a hétvégén, mielőtt mindenki hazalibben, nemzetközi barátainkkal együtt "előkarácsonyt" tartunk, a nemzetközi tradicionális ünnepi ételeket felsorakoztatva (mi töltött káposztával és diós bejglivel készülünk)..

 Ami a dekorációt illeti, egyik nap kipattant a fejemből az ötlet, megvalósítottam, s gondoltam megosztom Veletek, hátha Ti is kedvet kaptok az elkészítéséhez. Nagyon egyszerű és olcsó megoldás, ráadásul gyorsan készen van. A készítés menete előtt, íme a végeredmény:

Hozzávalók:

Fonál, vagy valamilyen szép zsineg,

Csomagolópapír

Vatta

Papírragasztó

(Gömbdíszek)

 1. A csomagolópapírból levágunk egy kb. 20x20 centis darabot. Színével befelé félbehajtjuk, majd még egyszer középen behajtjuk (így egyszerre 4 db mintát tudunk elkészíteni, melyet kettőt-kettőt összeragasztva tudunk majd felhasználni).

 2. A hajtogatással kapott négyzetre rajzoljuk a mintát, majd körbe vágjuk (ívelt mintákhoz javaslom a manikűrollót).

 3. Vágjuk le a kívánt hosszúságú madzagot. Ragasztózzuk be a kivágott minta egyik felét, a madzagot tegyük a közepére, majd ragasszuk rá a kivágott minta párját, színével kifelé. 

 4. A "hógolyós" verzióhoz két minta közé dolgozzunk rá a madzagra egy-egy vattapamacsot. Én tettem egy kis ragasztót a madzagra oda ahova a pamacsot ragasztottam, és erre erősítettem rá a vattából először egy kisebb mennyiséget, majd egyszerűen a tenyerem segítségével - mint ahogy a hógolyót formázzuk -, köré dolgoztam még egy kis vattát.

A gömbdíszes verzió esetében a madzag végére gömböket erősítettem, s ezután ragasztottam rá a papírdíszeket. Ennyi! :)

Sütőtöktorta

 Amerikában élő Ági barátnőm adta az ötletet, mivel náluk ez volt a hálaadás napi desszert. Nagyon fincsi, és a gluténmentes verziót is sikerült elkészíteni. Bár ez egy amerikai recept, a török kötődést is megtalálhatjuk annyiban, hogy ilyen tájban itt is gyönyörű és ízletes sütőtököket lehet kapni, a helyiek is nagyon szeretik. Itt is fogyasztják desszertként, eszméletlen édes cukorszirupban megfőzve - nekem nagyon ízlik ez is, de félek az otthoniak körében nem aratna nagy sikert ;)

Hozzávalók:

A tésztához:

20 dkg Finomliszt

10 dkg Vaj vagy Margarin

1 ek Porcukor

Csipetnyi Só

0,1 dl Víz

(Gluténmentes verzióhoz:

20-30 dkg Lisztkeverék (a liszt kidolgozása közben derül ki, hogy pontosan mennyit vesz fel a tészta): 2/3 gluténmentes lisztkeverék és 1/3 rizsliszt, szójaliszt vagy kukoricaliszt keveréke

1 db kisebb Burgonya, megfőzve és áttörve

8 dkg Vaj vagy Margarin

1 ek Porcukor 

1 Tojás

Csipetnyi Só 

1 kk szárított Élesztő egy deci langyos tejben felfuttatva)

A töltelékhez:

50 dkg Sütőtök kockákra vágva (lehetőleg édeskés típusút válasszunk)

15 dkg Tejpor (pl. Completa) 

5 dkg Cukor

1 kk őrölt Fahéj

0,5 kk őrölt Gyömbér

0,5 kk őrölt Szegfűszeg

0,5 kk Só

2 Tojás

 Először is puhára főzzük a tököt (töktől függően fél-1 óra), majd leöntjük róla a vizet és kézi robotgéppel pürésítjük. 

 Amíg fő a tök, elkészítjük a tésztát. A lisztet a vajjal összemorzsoljuk, és a porcukorral, csipetnyi sóval, (gm esetben tojással, burgonyával, élesztős tejjel), vízzel rugalmas tésztává gyúrjuk. Amíg a sütőtök el nem készül, a tésztát folpackba csomagolva hűtőbe tesszük (gm esetében langyos helyen, letakarva pihentetjük).

 A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

 A tésztát lisztezett munkalapon kinyújtjuk, majd egy kivajazott tortaformát kibélelünk vele. A forma szélén kilógó részt levágjuk. 

 A töltelékhez először egy tálban összekeverjük a tojást a sütőtökkel, majd beletesszük a fűszereket, cukrot és a sót. Végül hozzáadjuk a tejport, és jó alaposan kikeverjük.

 Megtöltjük a tésztát a sütőtökös masszával, majd 15 percig 200, utána 40-50 percig 180 fokon sütjük. 2 óráig szobahőmérsékleten hűlni hagyjuk és tálaljuk, vagy hűtőbe tesszük. Tejszínhabot is kínálhatunk mellé.

Az óra 09:05-öt mutat...

 Ma 9 óra 5 perckor  egész Isztambul a Boszporuszon haladó hajók kürtjeitől és az utakon haladó autók dudáitól zengett... Mindenki megállt egy percre. A zászlókat egész nap félárbocra eresztették... 

Atatürk halálának évfordulója van.

Viszlát Kirazlıtepe, hello Beşiktaş!

 Szomorú búcsút intettünk a varázslatos panorámának, és elindultunk új otthonunk felé.. De összességében nem voltunk szomorúak. Egyáltalán nem. Tudtuk, hogy jobb lesz ez így nekünk, annak ellenére, hogy magunk mögött hagytuk a nap mint nap látott egyedülálló kilátásunkat. Mely vígaszt nyújtott mindenféle honvággyal, vagy egyéb bosszúságokkal teli napokon. Melyet nézve az első hónapokban mindig meghatódtam. Melyet Gregorka is hátsó lábaira ágaskodva bámult az teraszról... A teraszt, melyen az új évet köszöntöttük Julcsiékkal, a városszerte fel-felvillanó tűzijátékokban gyönyörködve. Melyen megrendeztük a "magyar vacsorát a Boszporusz felett" Nesliéknek. Melyen Gézu olyan jókat vízipipázott, közben a naplementét szemlélve.

 Ugyanakkor, búcsút intettünk a penészesedő szobáknak, a belvárostól való nagy távolságnak, az emberek állandó kíváncsiskodó tekinteteinek, az elszigeteltségnek, a napi háromszori, három emeletnyi lépcsőmászásnak Gregorral a hátamon. Magunk mögött hagyva egy csendes, falusias életet. 

 Isztambulba költözvén, az első 9 hónapban egy tradicionálisabb életet ismerhettünk meg, mint ami az európai oldalon zajlik. Megláthattuk, hogy egy ilyen hatalmas városnak is vannak olyan részei, ahol az emberek ismerik minden környéken lakót. Minket is mindenki ismert, mint "a külföldiek"-et.
 Gyermekeiket kizavarják a rétre játszani jó időben, háziállatot nem tartanak, s nem félnek nyitva hagyni az autó ajtaját sem... A nők többsége kendőt visel, és sokan a közeli varrodákban dolgoznak. Barátságosak voltak velünk, ám angolul szinte egyikük sem beszélt. Kíváncsiak voltak ránk, de egyúttal kellően távolságtartóak is. Éppen ezért, 9 hónap után is, egy ilyen - mondhatni zárt - közösségben, eléggé kívülállóknak éreztük magunkat. Én talán kicsit még jobban is mint Géza. Ugyanis a férfiak férfiakkal könnyebben kötnek barátságot, s mivel az üzletekben általában férfiak dolgoztak, Gézával többen is "barátságot" kötöttek. Ellenben velem kevésbé próbáltak kapcsolatot teremteni, ám figyelő tekintetüket állandóan éreztem az utcán sétálva. Furcsán néztek ránk szinte minden alkalommal, amikor a Gregivel sétáltunk, illetve reggeli futásaim alkalmával is állandó kíváncsi tekintetekkel találkoztam, mivel példámat senki nem követte arrafelé.. 

 Jó pár hónapon át egész más életünk volt, mint otthon. Kevésbé kényelmes, ennél fogva sokkal aktívabb, és mivel kevésbé magától értetődően mentek a dolgok, sokkal nyitottabbá is váltunk ennek a tapasztalatnak köszönhetően. Szép volt, jó volt, de elég volt...

 És akkor most hello Beşiktaş, nyüzsgés, forgatag, halpiac, kikötő, sétálóutcák, üzletek, kedvenc kávézóm... Belvárosi élet, mely szintén egy kicsit más, mint az otthon megszokott, de mégis kellemesebben érezzük magunkat.

 Ám a lakásból a zajt, a nyüzsgést nem érzékeljük, viszont minden nagyon közel van. Csendes kis utcába költöztünk, gyönyörű új építésű házba - node nem ám "török módjára" készült, hanem hosszas, fáradságos keresgélés után -, egy jó minőségű lakásba.

 Két utcányi séta után egy szépséges kis parkban találjuk magunkat, ahol az emberek kutyákat sétáltatnak, kosárlabdáznak, fociznak, reggelente futnak, nénik kötögetnek, gyerekek játszanak. Itt a legtöbb nő nem hord kendőt, és kiskosztümben sietnek reggelente munkába. 

 A parkon átsétálva a forgalmas Barbaros Bulvari-n találjuk magunkat, mely az egyik főút Isztambul belvárosában. 5 perc séta a hajóállomás, még 15 perc buszozás és Géza munkahelyén, a jógaközpontban, vagy éppenséggel a Taksim téren találjuk magunkat. 

 Az emberek itt is barátságosak, de kevésbé kíváncsiak. Bele tudunk "olvadni" a környezetbe, egyáltalán nem érezzük kívülállónak magunkat. Gregike is újra beilleszkedett a kutyatársadalomba, tudniillik minden séta alkalmával találkozunk egy-két kutyussal akit a gazdája sétáltat. A helyi csoportba ugyan még nem illeszkedtünk be, ezen még dolgozni kell.. Ugyanis nagyon meglepődtem, amikor néhány esti séta után megfigyelhettem, hogy itt a kutyás emberek egy része csoportot alkot, és esténként a parkban összeülnek egy kis beszélgetésre. Emberek az emberekkel, kutyák a kutyákkal. Ez törökökre jellemző nyitottság...

 Nos, hát bár 10 kilométerrel közelebb kerültünk a belvároshoz, azért itt sem marad el teljesen minden, amit az ázsiai oldalon megtapasztalhattunk. Egy kicsit itt is van tengerre kilátásunk, sőt az Aya Sofya-ra is. Egy kicsit itt is kíváncsiak az emberek ránk, legalábbis a vizes ember, aki palackozott vizet szállít házhoz, minden alkalommal széles mosollyal köszön. Ugyanígy a helyi kifőzdés bácsi, és Géza kedvenc vízipipás boltjában is szívélyesen fogadnak minket. Utóbbiban már egy közös pipázáson is részt vettünk.. 

 Piac is van a közelünkben, csak úgy mint Kirazlıtepén, de sokkal nagyobb. A zöldségek hasonlóan szépek és frissek, ám sokkal drágábbak is...

 Isztambulnak sok arca van. Mindenki megtalálhatja a kedvére való környéket. Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy megtapasztalhattunk egy picit a tradicionálisabb török életmódból, ugyanakkor ugyanebben a városban maradva megtaláltunk egy számunkra kényelmesebb környéket, ahol nagyon jól érezzük magunkat.

  

   

  

  

Töltött Datolya

Na hát erről nehéz volt ínycsiklandó képet készíteni, úgyhogy hinnetek kell nekem, hogy ez egy "ronda de nagyon is finom" csemege... Ráadásul tradicionális török eledel, különösképpen Ramazán idején...


Hozzávalók:

1 csomag szárított Datolya
5 dkg Dió
1 ek Méz

 Először is forró vízben - vagy legjobb, ha a Fűszeres Körtéhez használt szirupban - 5 percig főzzük a datolyákat (én utána még benne hagytam a szirupban őket, amíg teljesen ki nem hűltek, de ezt nem muszáj követni).

 Ezután lehúzzuk a datolyák héját, majd egy-egy hosszanti irányú bemetszést ejtünk rajtuk, és kiszedjük a magjukat.  

 A diót mozsárban darabosra törjük, majd forró serpenyőben kissé megpirítjuk. Ráöntünk egy kanál mézet, és kb. 5 percig pirítjuk, amíg jól össze-karamellizálódik az egész. 

 Végül egy-egy kiskanál dióval megtöltjük a datolyákat, és kézzel jól összenyomkodjuk őket.

 Nagyon édes, nagyon tömény, nagyon finom... 

Szulejmán Szultán Fürdője

 Izgalmakkal telis-tele közelítettünk a híres Mimar Sinan által épített Suleymaniye Hamam-hoz. Géza papájáék látogatása idején végre sort kerítettünk a török fürdőzésre. Hosszas keresgélés után a sok hamam között, végül Szulejmán szultáné mellett döntöttünk, mivel ez azon kevesek közé tartozik amelyben nők és férfiak egyszerre tartózkodhatnak.

  Tudtuk, hogy egy tradicionális török fürdőbe készülünk, de nem voltunk felkészülve, hogy pontosan mire számítsunk. "Vajon mit fognak csinálni velünk?" "Csak férfi masszőrök vannak??" "Megfürdetnek, mint egy kisbabát?" "Nem fog fájni a masszázs?" "Lereszelik a bőrünket??" "Most hogyha ez koedukált, akkor lehet, hogy nem is tradicionális??" Hangzottak el a kérdések. Két óra elteltével mindegyikre kaptunk választ...

 A 460 évvel ezelőtt épített, nem túlságosan nagy méretű fürdő épülete teljesen egybeolvad a környező házakkal. Csak a jellegzetes, rézzel fedett dombteteje és táblák segítettek rátalálni.

 A kapun belépve szép nagy teremben találtuk magunkat. A világítás sejtelmes volt, mely a dombtetejű kupolán lévő lyukakon át szűrődött be a szabadból. Velünk szemben és tőlünk jobbra török mintás vászonnal borított párnák, vízipipás sarkok, korabeli tárgyak, melyek között az ember megpihenhet fürdőzése után. Balra tőlünk kis fával borított fülkék, bennük egy-egy ágy - szintén a relaxációt szolgálják, no meg az átöltözést. A magas előcsarnok karzatán ugyanezek a fafülkék sorakoztak körben. Öltözőnkben előre odakészített pestamal (test köré tekerhető lepel) várta az urakat, és bikini felső, valamint rövid nadrág a hölgyeket. Amint kiléptünk a fülkéből, segítőnk előkészítette nekünk a takunyákat. Ezek speciális fapapucsok, évszázadok óta használják őket, melyek nem csúsznak a nedves márványpadlón. 

 Labirintus-szerű, csupa márvány kis termeken át vezetett be minket segítőnk a fürdő részbe. Először egy langyos szobába vitt minket, ahol kis teázót alakítottak ki, hogy a fürdőzés után, mielőtt kilépnénk a hűvösbe, itt szoktassuk testünket a csökkenő hőmérséklethez. Némi időzés után, felkészülve a melegre, beléptünk a fürdőbe. És akkor ott ránk nehezedett a 40 fokos gőzzel teli levegő, mely azonban teljesen víztiszta volt, a szemünket nem bántotta. 

 Szintén egy magas, dombtetejű teremben álltunk, mely márvánnyal volt kirakva. Középen nagy márványtömb, melyre leheveredtünk. A tömböt, illetve a padló egészét alulról fűtik fatüzelésű kemencékkel, ez adja a helyiség heves hőmérsékletét. Körülöttünk a négy égtáj minden irányába egy-egy kisebb szoba volt, ezekben folyt maga a fürdetés. A falakon boltíves mélyedésekben márványmosdók voltak kialakítva, egy-egy langyos és hideg csappal. Mellettük ónozott tál, ennek segítségével jól lelocsoltuk magunkat meg egymást, amikor szükségét éreztük.

 Úgy 40 percet pihentünk a meleg márványtömbön, amikor besétált 4 török fickó pestamal-al a derekukon. Mint kiderült, ők voltak a fürdetőink. Betessékeltek bennünket kettesével egy-egy kisebb márványszobába, ahol volt egy-egy márvány masszázságy, és két fali mosdó. Először az utóbbiak mellé ültettek le bennünket és hideg vízzel lelocsoltak. Nagyon frissítő élmény volt az előzőleg meleg gőzben töltött idő után.

 A következő lépésben fel kellett feküdnünk a márvány ágyra, arccal lefelé. Fürdető fiúink szappanos vízzel töltött lavórba speciális vásznat merítettek, majd marokra fogták az anyagot, és határozott mozdulattal végighúzták a kezüket rajta, mindezt a hátunk fölött. Ennek eredményeképpen hatalmas adag hab képződött, mely azonnal beborított bennünket. Tapasztalt fürdetőink megfelelő masszőri képesítéssel is rendelkeznek, így aztán fél órán keresztül csak nyomkodtak, ropogtattak, dörzsöltek, püföltek bennünket. A kupolás teremnek köszönhetően erősen visszhangzó hatalmas ütéseknek ható paskolásokat mértek ránk. Rettentő jó érzés volt.

 A procedúra befejeztével ismét leültünk a csap mellé, ahol öblítést kaptunk (hideg-meleg váltófürdővel), kívánság szerint a hajunkat is megmosták.
 Megköszöntük fürdetőinknek, hogy ilyen jót tettek velünk, majd kifáradtunk a nagyterembe, és "pihenésképpen" még leheveredtünk a központi márványtömbre.
 Miután jól kiizzadtuk magunkat, és mindenféle méregtől megszabadultunk, kimentünk az első számú "hűtőszobába", ahol törölközőket kaptunk, és száraz vásznakba bugyoláltak bennünket tetőtől-talpig.

Végül a teázó részben zártuk magunkba az élményt, ahol dupla adag frissen facsart gránátalma levet hajtottunk fel - ugyanis ezúttal rendkívül jól esett frissítően fanyar íze... Közben megcsodáltuk a dekorációként szolgáló pár száz éves festményeket korabeli fürdőkről, melyekbe nők és férfiak mindenképpen csak külön-külön térhettek be.

Nagyon tetszett nekem az alábbi korabeli leírás Szemere Bertalantól. Akit érdekel bővebben a fürdőzés története, annak nagyon ajánlom az alábbi cikket. 140 év után is, szinte teljesen ugyanebben az élményben volt részünk, és Szemere Bertalan még részletesebben leírja a szertartás pontos menetét.

Szemere Bertalan
UTAZÁS KELETEN A VILÁGOSI NAPOK UTÁN, 1870

Ha a kávéházba a valódi muzulmán minden nap elmegy, legalább egyszer hetenkint a fördőt is meglátogatja, ti. pénteken, midőn azt elmulasztani nem szabad. Mikor Mohamed a gyakori mosakodást rendelte, nemcsak a Móses példáját követé, kit ő sokban utánzott, hanem a keleti bölcsek sok ezeréves tapasztalásán indula el, kik, főleg keleten, hol már a meleg éghajlat maga röstté teszi az embereket, a testi tisztaságot az egészség nélkülözhetlen föltételének ismerték el. Az ő érdeme abban áll, miképp a pusztán hygiéni szabályból, hogy lelkiismeretesben megtartassék, vallási ágazatot csinált, s ennek elmulasztását Isten elleni bűnnek nyilvánítá, kinek kedves a külső tisztaság, mint a belső tisztaságnak kellemes jelképe. A korán szerint három a személyes szenny, s így, rendelete szerint, háromképpen kell attól megtisztulni. Az elsőtől megtisztulni a kezek, a száj, a szakáll s más részek megmosása által; a másik már vallási természetű, melynek minden imádságot meg kell előzni, s mely abból áll, hogy a kar a könyöktől az ujjhegyig, a homlok, az arc, a fej a fül mögött, a száj és a szakáll, bajsz, és mindez egymásután háromszor megmosatik. A harmadik egész fürdőt kíván, melyet minden pénteken kell venni, a test ha még oly tiszta is. Pusztában, hol nincs víz, homokkal kell magát megdörsölni, mi inkább szimbolikus cselekvény, mit az őspatriarchák az állatoktól látszottak eltanulni. Minden mosakodást egy pár sorbul álló imának kellene megelőzni.

Természetes e szerint, hogy nincs török kis falu, melyben egy fürdő nem volna. Constantinápolyban nyilvános van legalább 450, közüle igen sok ingyen fürdő, némely kizárólag a nőké, legtöbb közös a két nemmel, de úgy, hogy mind a férfiak, mind a nők számára bizonyos napok vagy bizonyos órák vannak kijelőlve. Vegyük hozzá, hogy minden vagyonos család házi fürdővel bír, mikben a felosztás ugyanaz, mi a közfürdőkben, csakhogy bennök mindazon buja fényűzést föltalálni, mit kelet regéiben olvasunk. Vannak fürdők, melyeknek falai, padlói, boltozatai, szökőkutai, mármarai márványból, alabastromból vagy drága porcelánból építvék, s melyek művészi faragványaikkal s aranyozásaikkal a szemet elbájolják; magas dombtetőik színes ablakain át szelíden tündöklő félvilág lopózik be; ezeken felül szép párkányzat, faragott koszorúk, festett arabeszkek, selyem kárpitok, puha bársony pamlagok aranyos bojtokkal, réz vagy ezüst serpenyők aloe-fát égetni, fapapucsok ezüst gombokkal kiverve, karmasin színű atlasz öltönyök arannyal átszőve, finom törülközők selyem virágokkal kihímezve; mindezek elvakítják a szemet, s akik a szultán fürdőjét az új palotában (Tsiragán) láthatták, mely mór ízlésben egyetlen egy darab habos fehér alabastromból látszik kifaragva vagy inkább felfúva lenni, s pillangós boltozata úgy fénylik mintha tele volna csillagokkal, azt állítják, hogy az felülhaladja mindazt, mit tündérek lakáról emberi elme képzelhet.
Ki egy szatambuli török fürdőt magának képzelni akar, feledje el a mi városi nyomorult intézeteinket; az rendesen egy nagyszerű épület, rézzel födött dombtetőkkel és folyosószerű szép oszlopsorral. Kívülről egy nagy kapuról ismerni rá, melynek ajtaja lengő vörös kárpitból áll. Belépvén, az első egy hosszúdad négyszeg terem, magas, gömbölyű boltozattal, mely felülről adja a kétes világot. Padlója fehér márvány, melynek közepén egy szép szökőkút hullatja vizét, körülrakva mentával, basilikommal s más illatos virágokkal. A fal körül alacsony ágyak helyezvék, s fölöttök egy oszlopokon nyugvó karzat, szinte ágyakkal ellátva, mikből minden vendég egyet kap, hol levetkőzik, s hol a fürdés után magát ki fogja nyugodni. A mindenféle színű csíkos és kockás fürdőruhák sinegeken, mint zászlók, száradva lógnak. Ez előteremben van az étasztal is, kávéssal, cukrásszal, pipással, kik a vendégeknek kávéval, nargillal, gyümölccsel, serbettel s mindenféle édes italokkal és süteményekkel szolgálnak. Az igazgató egy emelt helyen ül, s az érkezők óráit, pénzét és drágaságait gondjai alá veszi, s egyszersmind a szolgákkal, kik munkaszakjok szerint vannak osztályozva, rendelkezik.
Levetkőzvén a vendég, mellé egy szolga adatik, ki neki két színes pamutlepedőt nyújt át, mellyel magát betakarja, s lábára fapapucsot öltvén, így megy be az első terembe, mely hűsnek neveztetik, ámbár hévmérséklete legalább 35 Reaumur foknyi. Itt mintegy tíz percig marad, mely elég arra, hogy izzadásba jőjjön. Ekkor a hévterembe vezettetik, mely szinte felülről, a boltozatról kapja a világot, s márvány padlója a közepe felé lejtős, hogy a víz ottan kiszivároghasson. A falban félkörded források vannak, két rézcsappal, mely közül egyik hűs, másik hév vizet ád. E teremben több alacsony márványpad van, melyre a vendéget fektetik, s itt esik át azon mindenféle kenésen, gyúráson, markolgatáson, dörzsölésen, taglaláson, mely ujoncnak nem kellemes, néha fájdalmas, de mindig egészéges. A hőség azonban bár nagyobb, nem oly kellemetlen mint az orosz fürdőkben, mert itt nem a katlanból jön be ropogva a fojtó gőz, mint ezekben, hanem a márványpadló alulról fűttetik, ezért szükséges a fapapucs, s a kövön folydogáló víz az, mi könnyű meleg gőzzé válik, mi oly átlátszó, hogy sem látni nem gátol meg, sem a mellet nem nyomja.
Az elég durva taglalás után a vendég fölkél, s egyik forrás mellé egy fazsámolyra leül, s egy réztállal kívánata szerint melegebb vagy mérsékeltebb vegyítékű vízzel tetőtül talpig többször végigöntetik. Kipihenvén magát, mert bizony szüksége van rá, a szolga szőrkefével erősen s ügyesen megkeféli, s az európai, ki magát tisztának hitte, csodálkozva szemléli, mi sok és mi vastag tésztaszerű anyag vonatik le bőréről. Ezután még illatos szappanhabbal mosatik le, ki óhajtja, annak haját és szakállát is nagy ügyességgel megtisztítják s rendbehozzák, mondhatni szálankint, mint a kéz- és lábujjakat is, használva kést, fogót, porokat s szagos kenőcsöket, mik nálunk ismeretlenek.
Ekkor a vendég a hűs terembe vitetik, hol három száraz lepedőt adnak rá, fejét, mellét, ágyékát gondosan beburkolván, s midőn az izzadás szűnni kezd, a szolga az öltöző szobába kíséri, hol jól betakarva, tiszta ágyba fekvén le, még egyszer jön izzadásba, de ez már kellemes és nem tartós. E pihenő lomhálkodás, e bágyadozó fekvés, e fáradság s megújulás együtt, a röstségnek e gyönyöre, ez érzése a lankadásnak, mely múlik, és közelgése az erőnek, mely visszatér, ez valami kimondhatlanul kellemes érzés, s a török ha valahol, itt adja át magát, kávészörpölés, dohányillat és serbet-iddogálás közt, amaz érzéki boldogságnak, mi nem egyéb, mint boldog merengés a puha nyugalom álom-ölében.
Az egész eltart két óráig, vagy tovább, ti. kinek benne kedve telik. Ki másokkal nem akar együtt fürödni, az néhol külön osztályt is kaphat, mely szinte három szobábul áll, de természetesen ez többe kerül; különben nincs ok a közfürdőtől idegenkedni, mivel bár több személy van egy teremben, de mindenki magával lévén elfoglalva, szomszédjára nem ügyel, nem is illenék ezt tenni, s mint mindenütt a legnagyobb tisztaság, rend, úgy a legfinomabb illedelem uralkodik.
Midőn nők jönnek fürödni, a fürdői szolgaszemélyzet egészen megváltozik, s a férfiakat nőcselédek váltják föl.
A háremek itt szoktak legörömestebb találkozni, s mivel ők hajékeiket egész hétre itt készíttetik el, s mivel a török nők testeik ápolásában száz meg száz titkos mesterséget használnak, s a fürdés nekik egy-egy ünnep, hol esznek és isznak, s zenével és tánccal mulattatnak - ők a fürdőben mindig fél napig maradnak. Nem is olyan csendes ilyenkor a fürdő, mint akkor, midőn férfiak vannak benne; a csevegő nők mindazt, mit egy hét óta éltek, hallottak, lármásan beszélik el egymásnak. Gyönyörű látvány lehet egy ily fürdő, midőn benne, paradicsomi egyszerűségben, két-háromszáz ingerlő kecsű Éva jár-kel, de halandó férfinak nem adatott ezt láthatni. Drága szőnyegeket visznek magokkal, melyeken angyali alakú gyermekek játszadoznak, kendőik, lepedőik finom musszelinből selyem virágokkal kivarrvák, fapapucsaik ezüstgombokkal vannak kiverve; egyik már ágyban nyugszik sál-turbánnal fején, másiknak hollószínű haját ifjú és bájszépségű rableányok ágakba fonják, gyöngyökkel vagy veres korallokkal vegyítve, s mindenfelé, a szökőkút körül, a karzaton, a pamlagokon csoportozatokat látni művészi s leírhatlan helyzetekben, ki messziről nézné e termet, egy múzeumnak vélné, hol fehér márványból faragott meztelen szobrok gyűjteménye van. 

Ezekből látni, hogy a fürdők ama fényes, elmés és kéjelmes elrendezése, mely a régi Babylon, Egyiptom, Persia népeitől a görögökre és rómaiakra mene által, a török fürdőkben fennmaradt. A Pompéji romjaiban talált csaknem ép fürdők bizonyítják, hogy az anyagi gyönyör mind e finomságait a rómaiak már ismerték. Meglehet, a törökök néha nem tartanak mértéket ez élvben, azonban ez kivétel, de az igaz, hogy mi nyugatiak hygeniai tekintetben nem eléggé ápoljuk a testet, talán mivel romlandó, s városi fürdőink e nevet alig érdemlik. Török szempontból a testi tisztaság egy neme az erénynek, ellenkezőleg a (legalább középkori) katolicizmus fogalmával, mi szerint a szenny vala szent, annyira, hogy Spanyolországban egykor mindazok, kik gyakran fürödtek, megtartva a mórok szokását, eretnekség gyanújában tartattak.

Kicsi és Nagy Felfedezők

 Török mezés terülj-terülj asztalkámmal vártuk apukámékat kedd este. Aztán, bár az egész napos utazás lefársztott mindenkit, rögtön bevetettük magunkat a városba, és megmutattuk nekik a "mi" kis tengerpartunkat. Kishugomat nem tartotta vissza, hogy itt a "játszótér" csak felnőtteknek szól, ő annál inkább élvezte és a hatalmas "láblóbálókkal" ügyeskedve viháncolt... Aztán Beylerbeyi központjában teázgatva zártuk a nulladik napot.

 Másnap felkerekedtünk, és kicsi Kata örömére a hosszabbik hajóúttal átkeltünk az Aranyszarv-öböl egyik partjára, ahonnan megkezdtük a híres mecsetek és paloták bejárását. Este pedig, nem kis izgalmak után, - mivel jegyet csak az utolsó pillanatban, a stadion előtti űzértől sikerült szerezni - a férfi különítmény megtekintette a FIBA bajnokság negyeddöntőit.
 A török-szlovén meccset ugyan a késői óra miatt nem várták végig, de ízelítőt kaphattak a török nemzet büszke kiállásából, akik folyamatosan kritizáló füttyögéssel és kiabálással illették az ellencsapatot, így azoknak szegényeknek esélyük sem volt nyerni aznap...

 Miután kis családunk ízelítőt kapott az oszmán birodalmi időkből, másnap bérelt autónkkal, Gregivel együtt felkerekedtünk, és elindultunk még régebbi idők történelmi emlékeit felkutatni.

 Először azért egy kis lazítással kezdtünk - ezt azt hiszem megérdemeltük a 10 órás autókázás után -, és miután Cesme városában megaludtunk, másnap kiheveredtünk a tengerpartra.

Hosszú órákon át, homokból készült az erődítmény, mely a becsületes magyar vitézek újabb próbálkozása volt egy esetleges elégtételre az 1500-as években történtekért. Legyen az négy- vagy kétlábú, mindenki segédkezett a falak építésében. Vér és verejték megkérdőjelezhetetlen nyomai látszottak a vár falain.. Ám a török erők - ezúttal a természeté -, sajnos megint a végét okozták büszke magyar várunknak...

 No hát némi szomorkodás és ejtőzés után - a történtek ellenére - egy nagy oszmán lakomával kárpótoltuk magunkat aznap este.

 

 Másnap, "vereségünket" immár teljesen elfeledve, az ókori maradványairól híres Ephesost vettük célba. Hosszas kanyargós autózás után végül lenyűgöző látvány tárult elénk: egy több mint 2500 éves város maradványai.

 Gyönyörűséges oszlopok, hosszú utcák, épületek homlokzatai maradtak meg szinte teljesen épségben. A legkülönlegesebb látványt egyértelműen a Celsus könyvtáré nyújtja hatalmas márvány oszlopaival. 12000 könyvet tároltak itt, i.e. 125-ben! Sajnos az épület nagy része a gótok támadásának áldozatául esett 265-ben, de az épület előcsarnoka 4 istennő szobrával ámulatba ejtően magasodik az ég felé. A 25000 férőhelyes, szintén kitűnő állapotban megmaradt amfiteátrum meg aztán tényleg lélegzetelállító, és nekünk még egy rögtönzött koreai operaének meghallgatásához is volt szerencsénk!
 Kb. 1 óránkba telt végigsétálni a városon - Gregikével együtt, aki azt hiszem első kutyaként a családban elbüszkélkedhet azzal, hogy ókori emlékek között járt, sőt mi több, ion-oszlopokat jelölt meg az utókor számára.
 Történelem-tudásomból sajnos az idők folyamán sokat felejtettem, de az én Papucikám olyan sok érdekeset mesélt nekem kirándulásunk során.. Tudtátok például, hogy a "hétalvó" kifejezés is Ephesosból ered? Ugyanis itt található a "Hét alvó barlangja", melynek története szerint i.sz. 250 körül hét keresztény ember és a kutyájuk talált menedéket ebben a barlangban a pogányoktól való menekülés közben. A monda úgy tartja, hogy 200 évig aludtak ezen a helyen, majd amikor felébredtek, már a kereszténység volt a hivatalos vallás a birodalomban, II. Theodosius uralkodása idején.
 Ephesosból rögtön délkeletnek vettük az irányt, és estére már a havas hegyoldal látványát idéző, mesés Pamukkale városába érkeztünk. A fényképeket nem meghazudtoló hófehér só- illetve mésszel bevont hegyoldal tövében helyezkedik el a város. Este egy kellemes vacsora és vízipipa társaságában még csak a távolból vettük szemügyre a hegyet - s közben emlékeztetni kellett magunkat, hogy "nem, nem egy sípálya tövében vagyunk" -, majd másnap meghódítottuk saját csupasz lábunkkal. Merthogy ide tilos a cipő, hiszen tönkretennénk a gyönyörű fehér sókérget, no meg folyamatosan kellemesen hűsítő víz csobog alá, így aztán mezítláb mindenképpen élvezetesebb.

Jó 3 km-t tehettünk meg fölfelé, közben valószínűtlenül világoskék színben tündöklő medencék szakították meg utunkat. Mindannyian élveztük a térdig érő kellemes vizet, lábunk alatt gipsz-állagú mész, szemünk előtt a gyönyörű táj. Csak Kata Kisasszony nem volt hajlandó csatlakozni hozzánk eleinte, mert kis lábacskáinak nem akaródzott belemászni a "gusztustalan, nyálkás-meszes" medencébe. No de aztán egy kis pityergés meg nyafogás után sikerült anyukájának meggyőznie, és utána már természetesen ki sem lehetett csalogatni a kis hercegnőt...

 A hegy még tartogatott számunkra meglepetést. A hatalmas, szikrázó sókéreg ugyanis lentről nem is engedi láttatni, de el is vonja a figyelmet a hegy tetején megbúvó, óriási ókori városmaradványról, Hierapolisról. Szintén 2200 éves városról van szó, az ókori görögök telepedtek meg ide a mészkő-hegy tetejére, mely akkoriban még hatalmasabb területre terjedt ki (azóta a rengeteg turista és szállodák sajnos lecsökkentették a méretét).
Az itt feltörő különleges termálvíz csalogatta ide már akkoriban is a népeket. Sajnos számos földrengésnek áldozatul esett a város, de ez nem tartotta vissza a rómaiakat sem, hogy idővel ők is, illetve később a szeldzsukok is megtelepedjenek itt.
Egyébként állítólag Pamukkale hegyének különleges sóbevonata is egy földrengés által keletkezhetett, melynek során a felszínre tört víz magas ásványianyag tartalma, többek között só és mész, az évek során lerakódott az egész hegyoldalon.

 Egészen különleges élményt nyújt itt az "Antik medence", amely Hierapolis romjai között helyezkedik el. Termálvízben fürödhet az ember, miközben lábai alatt ókori romok, oszlopok maradványai hevernek. Közben lehet gyönyörködni a történelmi emlékekben, egyszóval páratlan élmény..
 Miután Kishercegnőnk is kilubickolta magát, hazafelé vettük az irányt, és jó fárasztó autózás után éjfélkor már Isztambulban hajtottuk párnára a fejünket.

 Másnap reggel, pihenést nem ismerve felkerekedtünk, és elhajóztunk Büyükada szigetére. Erről már írtam egy korábbi bejegyzésemben. Most csak annyit, hogy Kishugom szamárháton tehette meg az utolsó 1 km-es, szakaszt, és hát felettébb mulatságos családi jelenet lehetett, ahogyan mi meg mögötte loholtunk hegymenetben, nehogy szem elől tévesszük a kisasszonyt, akit egy bácsi kísért, szintén szamárháton.

 

 Miután Marcsi és apukám arról győződött meg ittlétük során, hogy a török kulinária nem túl változatos - legalábbis nem használja ki kellőképpen a tenger nyújtotta közelséget és a fűszerek nagy választékát -, fejünkbe vettük egy saját készítésű záróvacsora ötletét, melyhez a kadiköyi piacon vásároltunk be, miután partra tett bennünket a Herceg-szigetekről visszatérő hajónk. Szemügyre vettük az estére megmaradt kínálatot, és végül jó áron sikerült hozzájutnunk egy-egy szép darab makrélához és tőkehalhoz. Ebből aztán másnap apukám ízletes sültet készített nekünk, könnyed nyári salátával garnírozva. Hát hiába...

 Sajnos a delfinek tréningezése miatt másnap elmaradt a Katának beígért delfinshow, de helyette megnéztük a Basilica Cisternát, melyet még én sem láttam, és mint kiderült, csudálatos dolgot hagytam ki eddig. Varázslatos, misztikus látványt nyújt a Sultanahmet alatt elterülő víztározó, melyet 1400 évvel ezelőtt építtetett I. Justinianus bizánci császár.
Korábban ténylegesen egy felszíni bazilikaként szolgált az építmény kertekkel körülvéve, ám később föld alatti víztározóvá építették át, mely aztán hosszú évszázadokon át szolgálta a konstantinápolyi Nagy Palotát, majd az Oszmán Birodalom Topkapi palotáját.
Mindig lenyűgöz egy-egy ilyen hatalmas, évszázadok óta fennálló építmény látványa, és egyben elszomorít, hogy manapság mennyire "elnagyolt" az építészet ezekhez képest. Az meg végképp elképzelhetetlen számomra, hogy korunk építményei közül vajon melyik fog fennmaradni évezredeken át... 336 darab, 9 méter magas márványoszlop tartja a mennyezetet a Basilica Cisternában, és 80 ezer köbméter vizet tudtak tárolni itt! Ne felejtsük el, ezernégyszáz évvel ezelőtt...!!

 Papámék látogatásának utolsó napján, a repülő indulása előtti néhány órát Üsküdar-ban töltöttük. Sétálgattunk egyet a piacon, magukba szívhatták még búcsúzásul az isztambuli forgatag levegőjét, és még egy utolsó mecsetlátogatást is besűrítettünk a programba.
 Nagyon tartalmas és izgalmas kirándulás volt. Nemcsak azért, mert minden nap gyengélkedett valamelyik családtag - egyetlen kivétel a "legkisebb bors", Kata volt -, hanem mert végre kiszakadtunk egy kicsit Isztambulból, és megkezdhettük az elveszett kultúrák felkutatását ebben a hatalmas országban. És ez még tényleg csak egy "falatnyi" kirándulás volt. 1600 kilométert tettünk meg, de ha az ember megnézi a térképen ezt a kis területet amit mi bejártunk (Isztambul-Izmir-Cesme-Ephesos-Pamukkale), akkor látszik, hogy ez mennyire parányi az egész országhoz képest. És még korántsem láttunk minden nevezetességet ezen a picinyke területen sem, hát még mit rejthet az ország belseje!

 Kishugommal sem töltöttem még ennyi időt egyhuzamban, és végre megfigyelhettem, hogy milyen izgalmas személyiség ez a kis csöppség. Néha persze volt egy kis nyafi meg hiszti (például a csokifondü először "nagy butaság"-nak tűnt), de ezt leszámítva egy jókedvű, okos, aktív, öntudatos kislányka, akit egyszerűen öröm nézni és hallgatni. Édesek voltak, ahogy Ilkével (egy török kislánnyal), egymás nyelvét nem ismerve kommunikáltak. Amikor a tengerparton ejtőztünk, kiszemelte magának Katát, és odahívta magához játszani a homokba. Két órán át homokoztak meg úszkáltak, mi meg csak csodáltuk őket, hogy milyen szépen elvannak, és saját maguk által fejlesztett jelrendszerükkel kommunikálnak.
 Gregorral is elválaszthatatlan barátok lettek. Két éve még kutyuskám féltékenységből meg-megmorogta Katát, mostanra viszont elfogadta mint új családtagot, és szeretettel bújt oda hozzá. Persze ehhez Kata közeledése is kellett, hiszen itt tartózkodása alatt ki sem lehetett venni a kezéből a pórázt, állandóan ő akarta sétáltatni. Úgyhogy Kicsi Katánk a sok élményen felül egy hűséges baráttal is gazdagodva térhetett vissza kis hazájába...

Kis Kalandozások

 Először is egy nagy örömömet szeretném megosztani veletek, ugyanis hosszas keresgélés után végre megtaláltam az első és egyetlen lisztérzékenyek számára létrehozott éttermet itt Isztambulban. Nem is csoda, hogy csak most találtam meg, mivel idén tavasszal nyílt. Az viszont csoda ahogy rátaláltam, ugyanis valamilyen indíttatásból beírtam a google-be törökül, hogy gluténmentes pizzarendelés - próba szerencse alapon - és láss csodát, ennek az étteremnek a honlapját dobta fel elsőként. 

 Várakozásaimat teljesen felülmúlta a kínálat, a minőség és a kedvesség. Nemcsak pizza, de az összes tradicionális török étel is megtalálható az étlapon gluténmentes verzióban, kezdve a baklavától a böreken át a köftéig. Nagy boldogsággal töltött el, amikor megkóstolhattam életemben először a bárányhússal töltött böreket, mely isteni volt, és Gézu szerint nem is lehetett észrevenni az ízéből, hogy nem hagyományos liszttel készült. Úgyhogy aki meglátogat minket az bizony készüljön fel, hogy biztosan el kell jönnie velem ide, hogy egy jót ehessünk együtt, mindannyian!

Baklava és Mozaik Pasta

Börek

 Az elmúlt hétvégén gondoltunk egyet, béreltünk egy autót, és egy kicsit kalandoztunk a Fekete-tenger irányába. Felkaptuk a kutyát, bedobtuk a fürdőruhákat, és nekiindultunk. Tartottunk a forgalomtól, mivel éppen hosszú hétvége volt hétfői ünnepnap miatt, de nagy szerencsénkre teljesen üresek voltak az utak. Ez annak köszönhető, hogy Ramazán idején a helyiek nagy része betartja a böjtöt, és emiatt nem nagyon mozdulnak ki ilyenkor, fürdeni egyáltalán nem szabad, nehogy véletlenül víz érje a böjtölők száját napközben.

 Úgyhogy nagyon hamar, fél óra alatt elértük az északi partot. Egy 60 kilométterre lévő kis városkát, Sile-t céloztuk meg (mely mint utóbb kiderült még Isztambul része!). Ez egy szép kis üdülő övezet, sok újépítésű házzal, hosszú aranyhomokos tengerparttal. Egészen elviselhető volt a tömeg is, ahogy említettem sokan otthon maradtak, szóval könnyen jutottunk napernyőhöz is, és egész nap egyszerűen csak élveztük a napsütést, a nyaralást - második otthonunktól pár kilométerre. Gregike is nagyon boldog volt, hogy velünk töltötte ezt a kalandos napot, életében először úszhatott sós vízben is - hát ezt azért szoknia kellett...

  Másnap közös reggelizésre voltunk hivatalosak a barátainkkal, és mivel még nálunk volt az autó kihasználtuk a lehetőséget, és ez legalábbis arra jó alkalom volt, hogy kicsit jobban érzékelhessük a város méreteit. Barátaink a város európai oldalán, egészen nyugaton laknak még a repülőtértől kifelé.

40 kilométert jöttünk a mi lakásunktól, és hihetetlen volt belegondolni, hogy még mindig ugyanabban a városban vagyunk, és még mindig épülnek külső városrészek.. Előző nap az ázsiai oldalon északra 60 km-re mentünk, most meg a másik irányba 40-et, tényleg igaz lehet, hogy kb. 150 km a város átmérője.. Elképesztő méretei vannak, most már értjük, hogy miért nem láttuk az "Istanbul" város kezdetét jelző táblát amikor jöttünk visszafele a tengerpartról..
 Hazafelé menet, napnyugta előtt még kihasználva az utolsó perceket, felkocsikáztunk megint északra, de most a tengerparti úton. És lám, egyszer csak megpillantottuk a Boszporusz kezdetét, melyet gyönyörű dombságok, mély zöld színek öveznek...

Paradicsomlekvár

Hozzávalók (kb. 900 grammhoz): 

2 kg Paradicsom (vastag húsú)
20 dkg Kristálycukor
5 ek Balzsamecet

 A paradicsomok tetejét kereszt alakban bemetsszük, 1 percre forró vízbe dobjuk, majd lehúzzuk a héjukat. Ezután kimagozzuk őket, és a húsukat apró kockákra vágjuk. Egy lábasban időnként megkeverve, fedő alatt, alacsony lángon fél óráig főzzük a paradicsomokat. Hozzáadjuk a cukrot, majd további 30-40 percig főzzük. A végén hozzáadjuk a balzsamecetet, majd befőttes üvegekbe töltjük. Szorosan lezárjuk az üvegeket, és hűlésig fejjel lefelé állítjuk őket.

 Nagyon finom kenyérre kenve, illetve húsok, pástétomok mellé kínálva - jéghidegen!!!

Tények és Tévhitek a Ramazánról

 Már 14 napja, hogy elkezdődött a Ramazán (nem félregépelés, a törököknél z-vel írják). Idén augusztus 11-ére esett az első nap, de mivel a muszlim naptár a Hold állását követi, minden évben kb. 11-nappal korábban kezdődik. Ez nemcsak a böjtöt többé-kevésbé szigorúan betartók számára jelent változást, hanem azoknak is, akik nem élnek a lehetőséggel. Bár a 35 fokos meleg még bőszen tartott, de rögtön eltűntek az utcáról a vizet kiabálva áruló emberek, és a Carrefour éttermes részlegében is hirtelen úgy felére visszaesett a kuncsaftok száma. A dönerek mellett álló szakácsok is visszafogták magukat, most nem kiabálnak, nem csábítják hangosan a vásárlókat. 

 Abban viszont tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a muszlimok ilyenkor 30 napig megállás nélkül böjtölnek. Nem, nem így van, hanem ha az ember úgy érzi akkor megszakíthatja néhány napra, ám a kihagyott napokon adományozni kell a rászorulóknak élelmet vagy pénzt. Ugyanígy, a beteg emberek, gyermekek és idősebbek nem böjtölnek, de ilyenkor ők is segítenek a rászorulókon. 

 Az egyik kollégám - pont aki mellettem ül - az első nap tartotta a böjtöt. Én nagyon toleráns akartam lenni és hát igyekeztem szolidaritásból keveset inni ott a szeme láttára, meg nassolni is inkább kimentem a konyhába. De már akkor gondoltam magamban, hogy ez így még nekem is nehéz lesz - mert amúgy meg ti. állandóan iszom meg rágcsálok valamit az íróasztalomnál.. Ám szerencsére ő csak egy napig koplalt, azóta már visszatért a normális étkezéshez. Az az egy nap is viszont szörnyű volt, mármint rossz volt nézni, hogy egy korty vizet sem ihatott szegény, miközben folyamatosan jöttek hozzá emberek, szinte megállás nélkül egész nap beszélnie kellett... Azt még mindig nem tudjuk elképzelni, hogy például a 40 fokban szabadban dolgozó emberek tartják-e a böjtöt, és ha igen, hogy bírják.

 Tehát tévhit az is, hogy csak enni nem szabad. Nem, semmilyen étel, sem ital nem érintheti a szájukat napkeltétől napnyugtáig, sőt a szexuális érintkezés is tiltott ezekben az órákban... Nyáron ez jelentősen hosszabb időt jelent, akár 14-16 órát is, viszont amikor téli hónapra esik a Ramazán, akkor ez lecsökkenhet 4-5 órával.

 Ám amikor lemenni készül a nap, akkor aztán elárasztja a levegőt a finomabbnál finomabb ételek illata, melyeket általában az erkélyeken sütnek kis kemencében (merthogy az is szinte mindenkinek van). Ekkor összegyűlik a család, barátok, nagy társaságok, kiülnek a szép teraszra, és hajnalig csak esznek. Boldogan falatoznak, beszélgetnek az egész napos koplalás után. Valamikor későn lefekszenek, aztán úgy hajnali 3-4 körül - mielőtt még felkel a nap - a környező utcákon dobbal körbejáró emberke ébreszti a böjtölőket, hogy itt az ideje még az utolsó falatokat magukhoz venni (korai reggeli, vagyis "sahur") a következő napi megpróbáltatás előtt. És ez megy minden áldott nap, 30 napon át. A mellettünk lakók valószínűleg komolyan betartják a böjtöt, mert náluk tényleg minden nap tart az éjszakába nyúló falatozás. De van, aki csak egyszerűen egy kicsit visszafogja magát ebben az időszakban, és például megfogadja, hogy ez idő alatt legalább alkoholt nem iszik egyáltalán, és 1-2 nap betartja a böjtöt is. Ettől még ő is ugyanúgy vallásos, csak másképp teljesíti az áldozathozatalt. Ez ugyanígy igaz a kendőt nem hordó, csak fejkendőt hordó, vagy teljes csadort viselő nőkre. Mindannyian lehetnek vallásosak, de másképp fejezik ki azt. Aki a külsejét is teljesen eltakarja, azt üzeni a környezetének, hogy teljesen elkötelezett híve a muszlim hitnek és az ilyen irányú politikának is egy életen át. Aki egyáltalán nem visel kendőt, az lehet vallásos meg nem is, de mindenképpen valószínűleg a demokráciát támogatja.

 A Ramazán hónapja végülis nemcsak a böjtölésről szól, hanem egyfajta lelki megtisztulás, megbocsátásért könyörgés a múltban vétett bűnökért, több imádság és egy kicsit több odafigyelés által.

 Az utcák is kihaltnak tűnnek napnyugta után. Korábban ez nem így volt, a szombati piacon mindig estefelé volt nagy nyüzsgés. Most hétvégén nekünk is csak estére jutott időnk, hogy eljussunk a piacra, ám meglepetten tapasztaltuk, hogy már összepakoltak mire odaértünk, sőt egy lélek sem volt az utcán. Épphogy lement a nap, de már mindenki otthon volt, vígan falatozva.

 A Ramazán idején fogyasztott vacsorának is megvan a hagyománya, melyet "iftar"-nak hívnak. Ez valóban egy szociális összejövetel, sokan nagy partikat rendeznek erre az eseményre, és szokás meghívni barátokat, távoli hozzátartozókat is. A menü általában könnyű ételekből áll, de több fogást is felszolgálnak. Általában tradicionálisan datolyával kezdik az étkezést, mivel állítólag Mohamed próféta is így tett. Ezután felszolgálnak levest, aztán jöhetnek a mezék (kis adag ételek, leginkább zöldségekből), sült padlizsán, paradicsomos csicseriborsó, bulgur köfte stb., majd valamilyen kebab rizzsel és zöldségekkel, illetve desszert. 

 Tehát nappal tényleg tart a kemény böjtölés, de aztán este nincsenek határok, finomabbnál finomabb ételeket fogyasztanak órákon át...
 A legtöbb áruház a nagyböjtre való tekintettel rendkívüli akciókkal kecsegtet, a szupermarketekben pedig külön "Ramazán-csomagokat" lehet vásárolni, melyben már össze vannak készítve a tradicionális ételek vagy a hozzávalók. Szinte minden étterem hirdet iftar vacsorát ebben a hónapban, még olyanok is, mint a Pizza Hut! Egy pizza, saláta, leves, desszert, török kenyér, tea, datolya mindössze 19 líráért!

 Még egy - kicsit bosszantó - érdekesség amit megfigyeltünk már a Ramazán kezdete óta, hogy napnyugta után - ami most kb. fél 9-kor van - elmegy a víz úgy kb. 1 órára. Nem tudjuk pontosan miért lehet ez, vajon mindenki egyszerre kezdi el használni a vizet? Ez azért furcsa, mert csapvizet nem nagyon isznak az emberek, és hát gondolom a mosogatás is csak az étkezések után kezdődnének, tehát ez egy rejtély marad... Mindenesetre ez 14 napja minden este így van, természetesen pont amikor már zuhanyozni készülnénk. Szóval akarva-akaratlanul, de mi is hozunk kisebb áldozatokat a nagyböjt hónapjában. Nem veszünk vizet az utcán a hőségben, nem zuhanyozunk csak úgy amikor kedvünk tartja, nem eszünk-iszunk nyilvános helyen (az éttermeket leszámítva persze)... Azt hiszem, a böjtölőkre való tekintettel ez természetes hozzáállás itt mindenki részéről.

  

Fűszeres Körte Csokiszósszal

Hozzávalók:

4 db Körte
1,5 l Víz
25 dkg Cukor
1 Fahéjrúd
10 szem Feketebors
1 csipet őrölt Szerecsendió
1 rúd Vanília
Fél Citrom reszelt héja
5 szem Szegfűszeg

A csokiszószhoz:
20 dkg Étcsoki
Fél csomag Vaníliás pudingpor (főznivaló)
4 deci Tej

A fűszereket beletesszük egy batisztzacskóba (vagy DM-ben vásárolható "csináld magad" teafilterbe). A vizet a cukorral és a fűszerekkel felforraljuk. A körtéket meghámozzuk, szárukat meghagyjuk, de alulról óvatosan kimagozzuk. Betesszük őket a szirupba és alacsony lángon 20 perc alatt puhára főzzük. Utána óvatosan kivesszük őket, egy szép tálra állítjuk, és leöntjük a csokiszósszal, mely így készül: a pudingport először a hideg tejben elkeverjük, majd alacsony lángon felforraljuk, beletördeljük a csokit és jó sűrűre összefőzzük!

Fagyis Profiterol

Egy álom vált valóra... Sikerült előállítani a gluténmentes verziót, és egyszerűen fantasztikusan finom lett. Apró mennyei örömök....

Hozzávalók:

225 Finomliszt (gluténmenteshez 7 deka kukoricaliszt, 5 deka szójaliszt 8 deka rizsliszt)
12,5 deka felkockázott Vaj
170 ml Víz
1 csipet Szerecsendió
3 Tojás
Vanília (& Csoki) fagyi
20 deka Étcsoki
0,6 deci Víz

A sütőt 200 fokra előmelegítjük, 2 tepsit kivajazunk. A vajat a vízzel együtt felforraljuk. A tojásokat egyelőre szétválasztjuk, a fehérjét alaposan felverjük, félretesszük.

Miután a vaj teljesen felolvadt a vízben, levesszük a lábast a tűzről, hozzáadjuk a lisztet, szerecsendiót és egyenként a tojássárgákat, közben szüntelenül keverjük a tésztát. Visszatesszük alacsony lángra, és folyamatosan keverve 2 percig melegítjük. Ezután belekeverjük a tojásfehérjét. Lágy, de nyúlós állagú masszát kell kapnunk. 

A kivajazott tepsire gombócokat kanalazunk, majd 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük őket. Ha kész, mindegyiket egy kicsit megszurkáljuk, hogy távozzon a gombócok belsejéből a gőz. Visszatesszük a lekapcsolt, nyitott ajtajú sütőbe és hűlni hagyjuk. 

A csokiszósz elkészítése nagyon egyszerű: a vizet felmelegítjük, beletesszük az összetördelt étcsokit és simára keverjük.

Amikor a fánkocskák kihűltek, mindegyiket félbevágjuk. Egy-egy gombóc fagyival megtömjük őket, majd  a csokival meglocsoljuk és jól megesszük....

Ez a mennyiség elég nagy adag fánkhoz elegendő, akár 6 fő számára is. Úgyhogy ha nem szeretnénk ennyit felezzük a mennyiséget, de akár le is lehet fagyasztani a tésztát - fagyistól, vagy anélkül...

Töltött Articsóka

 Nos íme egy tipikus török előétel, bár a helyiek akár teljesértékű vacsorának is fogyasztják. Népszerűek itt az ehhez hasonló zöldséges, halas, olívaolajas ételek (mezék), melyeket kis adagban szolgálnak fel, általában egyszerre többfélét. Éttermekben, a főétel előtt nagy tálcákkal járnak körbe a pincérek, melyekről kedvünk szerint választhatunk előételeket. Ezek kis tányérkákra vannak készítve, melyeket az asztal közepére helyeznek, így mindenki kóstolgathatja a finomságokat. Általában minden nagyobb szupermarketben is megkapható a legtöbb fajta meze. Néhol tartósítva, előre csomagolva árulják, de van ahol frissen, kimérve is megkaphatjuk ezeket. 

 Kedvencem a humusz (csicseriborsókrém), a padlizsánsaláta (füstös ízű, világos, krémes állagú), a töltött szőlőlevél és az alábbi recept (a többi tökéletesítése még folyamatban...)
 Jól van na, tudom, hogy Budapesten nehéz articsókához jutni. De ha mégis sikerül akár konzerv formában beszerezni, ehhez a recepthez az is tökéletesen megfelel. Itt Isztambulban articsóka szezonban - azaz tavasszal és ősszel - szinte mindenhol (utcán, piacon, kisebb boltoktól kezdve a szupermarketekig) frissen hozzájuthatunk a zöldséghez, de el szokták tenni befőttes üvegbe is, úgyhogy szezon után sem lehetetlen a beszerzése. Érdekes, hogy itt csak az articsóka szívét használják fel, a leveleit nem igazán. 

Hozzávalók (2 adaghoz):

4 közepes Articsóka szív
1 közepes Burgonya
2 kisebb Sárgarépa
1 kisebb Zellergumó
1 kis fej Vöröshagyma
Cukor
Só
Bors
Olívaolaj
Kapor

Helyezzük el az articsókákat egy nagy lábasban (vigyázat, ne használjunk fémedényt, mert attól kékes színe lesz az articsókának és az ízét is megváltoztatja). A burgonyát, zellert, sárgarépát és a vöröshagymát vágjuk apró kockákra, majd rendezzük el vegyesen az articsókák mélyedésében. Hintsük meg 1 kiskanál cukorral, sóval és borssal a zöldségeket, majd öntsünk alá 1 bögre vizet és fél bögre olívaolajat. Fedjük le, forraljuk fel, mérsékeljük a lángot és főzzük kb. 25-30 percig.
 Ez az étel hidegen fogyasztva a legjobb, akár előző nap is elkészíthetjük.
 Tálaláskor szórjuk meg friss kaporral.

Magyaros Cukkini

Török előétel, magyar pirospaprikával megspékelve...

Hozzávalók:

2 nagy Cukkini

2 Paradicsom

1 kis fej Vöröshagyma

5 dkg Rizs

Édesnemes pirospaprika

Só

Bors

Petrezselyem

 A hagymát felaprítom, egy lábasban kevés olajon üvegesre párolom. Egy kiskanál paprikát szórók rá, és így is kicsit pirítom. A megmosott cukkiniket (héját rajtahagyva) először félbe, majd fél centis szeletekre vágom. A kockákra vágott paradicsommal együtt beleteszem a lábasba, hozzáadom a rizst, sózom-borsozom, egy kevés vizet is öntök hozzá és fedő alatt jó puhára párolom (kb. 20 perc). Petrezselyemmel megszórva tálalom. Hús mellé köretnek, vagy kenyérrel fogyasztva, hidegen-melegen egyaránt nagyon finom!

Intermezzo

 Nem is gondoltuk volna, hogy első próbálkozásra eljutunk Koreába. Eredetileg szombaton akartunk indulni, de mivel nagyon tele volt a járat, gondoltuk megpróbáljuk már pénteken. Erről a járatról viszont semmi infónk nem volt. Nem is éltük bele magunkat, csak úgy kimentünk, hogy hát próba szerencse, de egyébként semmi gond ha nem, már meg lett volna az esti program... Igencsak meglepődtünk, amikor a check-in pultnál minden gond nélkül adtak nekünk helyet a gépen. Nem is értettük, hogy mi történik velünk, eltartott egy darabig amíg felfogtuk, hogy UTAZUNK!!!

 Air Korea, Isztambul-Seoul, utazás hossza 9 óra. Vacsora: Bibimbap tengeri moszatlevessel... Ránézésre a Bibimbap egész jónak tűnik, de az íze nagyon furcsa. Darált hús, szójababcsíra, spenót, alga, valami gyökér és rizs. Kapunk utasítást is hozzá: keverd össze a hozzávalókat, önts rá szezámolajat, és speciális koreai csípős paprikakrémet.. Mivel hosszú volt a repülőút kénytelenek voltunk feltankolni, így aztán megkóstoltuk a moszatlevest is. Hibás döntés. Ez volt az első gasztronómiai megrázkódtatásunk.
 Néhány órával később felszolgálták a reggelit: zöld teás rizskása - nem is lenne rossz, de rendkívül keserü íze volt. Szóval már a repülőn megállapítottuk, hogy a koreaiaknak elég furcsa ízlésük van, és ezt a későbbiekben sem sikerült megcáfolniuk.

 Első benyomás a városról: rengeteg modern üvegépület, hi-tech (a hotelban a WC is "beszélt", de legalábbis külön gombokkal lehetett beállítani az ülésfűtést, öblítést, szárítást stb.), posztmodern szobrok az utcákon mindenütt, erkély nélküli szoci lakóházak, kis konzervált parkokban némi történelmi emlék megőrizve, Daewoo és Kia autók kinézetre Mercedes és Cadillac stílusban (ezeket nem exportálják hozzánk), csini, a legújabb trendet követő lányok és szűk répanadrágot hordó fiúk, többnyire nyurgák mindannyian. A nyelv hangzásra hasonlít a kínaihoz, de lassabban beszélnek. 30 fok, 60-70% páratartalom, furcsa szag - a furcsa kaják miatt...

 Vacsihelyet keresünk. Van itt tradicionális olasz étterem, cseh- és német söröző, amerikai BBQ, török kebap... De hát mi nem vagyunk kispályások, vakmerő módon bevállaljuk a koreait.. Hosszas gluténmentes keresgélés után végül megtaláltuk a megfelelő alanyt (vagy ő talált meg minket). Egy kedves néni lelkesen betessékelt minket, ínycsiklandó gluténmentes menüt kínálva. Jöttek a pici rákok (ilyet még nem láttam, nem koktélrák, annál kisebb, inkább valami rovarhoz hasonlítanám), a kimchik (nagyon erős paprikás káposzta, torma, retek stb..), zöld erős paprika, paprikapaszta. Ezt követte a főétel: zsíros főtt sertéshús mindenféle ízesítés nélkül, üvegtésztás sertéshúsos tengeri algás kolbászforma, köretnek disznóhúsleves (nagyjából az előbbi összetevőkkel, csak forró vízbe áztatva). Semmi íz, csak szag, de az nagyon... Nem akartuk megsérteni a mellettünk vígan falatozó helyieket, és a lelkesen mosolygó nénit aki időnként ellenőrzött minket, hogy minden rendben van-e, meg aztán éhesek is voltunk, így nagy nehezen betuszkoltuk magunkba a vacsora felét. De ez volt szegény gyomrunk második kemény megpróbáltatása...

  Leöblítettük az ízélményt egy kis aloe vera dzsúzzal - ez kivételesen jó volt - aztán kitaláltuk, hogy másnap fokozzuk a gasztronómiai katasztrófatúránkat és ellátogatunk a halpiacra. Valahogy már előre sejtettük, hogy ez más lesz, mint a kadiköyi piac Isztambulban... 1 órás hűtött kocsis metrózás után megérkeztünk (közben megfigyelhettük a nálunk még nem kapható mobiltelefon csodákat, melyeknek antennája van mint a nálunk 10 évvel ezelőttieknek, de nyilván ezek a legújabb modellek voltak, valamit már tudnak a koreaiak...), ahogy kitettük a lábunkat az utcára, máris megcsapott bennünket a Balatonon 2 napja lebegő halott halak förtelmes szaga. Nem sok jót sejtettünk, de így még nagyobb izgalommal léptünk be a hatalmas gyárépületnek tűnő komplexumba. (Érdekes módon bent már nem volt olyan büdös). 6-8 jó hosszú soron árulták a különböző jóságokat, nagyon sokat... Volt itt minden, amit amúgy az isztambuli halpiacon nem, de a tengerfenéken biztosan megtalálunk (egyedül a lazac és a tonhal volt olyan amit esetleg meg is vettünk volna). Néhány ízelítő: sima és tüskés tengeri uborka, tengeri csiga (de olyan amit amúgy mi dekorációnak veszünk), 1,5 méteres polipcsáp kilóra, cápa, 60 cm-es fekete kagylók, és különböző "lidérc" meg "nyolcadik utas" teremtmények.

 Ezeket az élményeket, a felhőkarcolókat és az "IT Experience"-el szolgáló, UFO-leszállópályának is alkalmas Incheon repteret hátrahagyva vasárnap este elindultunk Fiji felé...

 10 óra repülés Seoul-ból (még egy Bibimbap és zöld teás rizskása), kissé rázós óceáni légi folyosó, ám gyönyörű holdfényes-csillagos égbolt, majd vöröslő napfelkelte után landoltunk Fiji főszigetén, Viti Levun. Meglepő volt számunkra a mérete, mely egyenlő Magyarország alapterületével. Hasonlóra számítottunk mint Tahiti, de hamar érzékeltük, hogy tévedtünk. Nemcsak a mérete miatt, de a domborzata is egész más, itt komoly földművelést is folytatnak (már amennyit a rendkívüli meleg és hosszas száraz periódus enged). A trópusi levegő és a madarak egzotikus csiripelése viszont nem hazudtolják meg magukat... 

Fogadtatásunk is hasonlóképpen zajlott mint Tahitin, ukulelés zenekarral. Sőt, még egy katonai zenekaros parádéhoz is volt szerencsénk közvetlenül az induló terminál előtt, persze ez is csak amolyan trópusi módra, lazán. A tisztek uniformis felsőrészben, de Freddy Flinstone stílusú szoknyában (később megtudtuk, hogy a hímnemű hivatalnokok itt szoknyában - "lava-lava" - járnak). Rendesen voltak rézfúvósok, cintányérosok, stb., de ezekből a Macarena szólt...

 Polinéziával ellentétben itt vegyes a népség, a lakosság egyik fele indiai, másik fele bennszülött (polinéz-melanéz leszármazottak). Ebből kifolyólag sok az indiai étterem is, és legnagyobb meglepetésemre az első helyen ahol próbálkoztunk, az étlapon külön jelölték a GF ételeket (persze gondolom ezt az amerikai és ausztrál turistáknak köszönhetem...) Döbbenetes volt számomra, rendkívüli boldogsággal töltött el a finomabbnál finomabb kókuszos-currys csirkefalatok elfogyasztása (különösen a koreai élmények után). 

 Első benyomásunk a lakosságról nem volt túl pozitív, de ez azért enyhült a későbbiekben... A fővárosban és környékén vérszemet kapnak a turisták láttán a taxisofőrök és szuvenír boltosok. Az utcán leszólítanak, és szépen becsalogatnak a kelepcéjükbe mézes-mázas közeledésükkel, mígnem az ember már persze rosszul érzi magát, ha nem hagy ott egy kis pénzt. "Messziről autózunk minden nap a hegyekből a városba, hogy eladhassuk a kézműves tárgyainkat.. Ha nem is vesztek semmit, legalább egy kis adományt hadd kérjünk a falunknak.." A taxisok meg percenként szólítanak, megmukkanni sem tudunk, de már "kell taxi? Mikor végeztek? 2-kor ha értetek megyek az jó?" Hát én megértem, kevesen vannak, ráadásul egy pici szigeten mindentől messze az óceán közepén - ezzel nincs is baj, csak csinálhatnák másképpen, mert nálunk speciel ellenkező hatást értek el, inkább menekültünk... Egy srác ismét a sofőri szolgálatát ajánlotta fel - persze ez nem rossz, kedvesnek tűnt, még jól jöhet. Figyelmeztet minket, hogy a szabad-strandra ne merészkedjünk, mert a helyiek ott várják a gyanútlan turistákat és elcsalják őket valahova, aztán jól kirabolják az áldozatokat - újabb meglepetés. A szupermarketnél még egy helyi leszólít bennünket, a hegyekből jött fafaragó. Invitál, hogy nézzük meg a kis boltját, nagyon szép dolgai vannak. Biztosít bennünket, hogy ő nem kannibál, sőt Fijin már nincsenek kannibálok, inkább rugby-t játszanak. Ez volt az első napunk, nem lehetett nem-et mondani.. Tényleg szép dolgai voltak, de nem is hagyta végig nézni (ez nagy hiba volt az ő részéről), hanem Fiji-módra üdvözölni akart bennünket. Betessékelt egy hátsó szobába, ahol 4 ausztrál lány ült törökülésben, meglehetősen fanyar ábrázattal - ekkor még nem értettük mi lehet a gond, mi vigyorogtunk, mint a vad alma "de jó, hogy részünk lehet a helyiek szokásainak megismerésében.." A lányok éppen végeztek a szertartással, mi következtünk. Először is sulut (kendőt) kellett magam köré tekerni, hogy a térdem ne látszódjon. Leültünk törökülésbe, házigazdánk velünk szemben. Előtte egy nagy fatál, meg egy dobozka, benne homokszerű por. Mint kiderült, kava gyökér porrá zúzva. A recept: az erre a célra készített fatálba teríts egy rongyot. Önts a tálba két bögre vizet és tegyél hozzá két kiskanál port. Na most puszta kézzel (itt megjegyezném, hogy a bácsi előtte nem tudom hány turistával kezet fogott) a rongyot a négy csücskénél fogd össze és csavarj egyet rajta, ily módon kiszűrődik a sáros vízhez hasonlító lé, a darabos maradékok meg a rongyban maradnak (okos gondolat). Kis kókuszpohárból tálaljuk, mielőtt megisszuk három taps és mondjuk "Bulaaa!" (sziasztok), egy slukkra felhajtani, majd egy taps és "Vinakaaaa!" (köszönjük). Géza megissza, én jövök. A nyelvünk furcsán bizsereg, a gyomrunk még nem tudja mire számítson. Géza feje kékül, a bácsi még csak most kezdene hozzá a termékek bemutatásához, de sajnos elrontotta, rosszul vagyunk, menekülünk... (megj.: szerencsére nem lett semmi bajunk a későbbiekben, sőt állítólag a kava-nak mindenféle jótékony hatása van).

 Fiji. A hely, ahol olcsóbb a homár, mint a disznóhús. De Gézu még így is olyan laza, hogy disznóhúst eszik, én meg szerényen beérem a homárral...

 Egyik nap autót béreltünk (jobb kormányos!) és elmentünk erre-arra. Felfedeztünk egy gyönyörű kietlen tengerpartot (Coral Coast), majd kicsivel odébb ennek az ellenkezőjét, ahol zord, haragos volt az óceán. Utóbbi a híres sigatokai homokdűnéknél található, amit sajnos nem tudtunk teljes egészében megnézni. Próbáltuk bejárni a kiránduló útvonalat, de én mit sem sejtve strandpapucsban indultam neki, és annyira, de annyira forró volt a homok, hogy alig bírtam kapkodni a lábam. Meredek emelkedőkön föl- és lefele kellett volna süppedő, forró homokban túrázni, úgyhogy az út kezdetén, égő talpaimon pattogva vissza is kellett fordulnunk...

 Két hivatalban is jártunk. Az egyikhez Sigatokában volt szerencsénk, parkolási bírság miatt (az automata elfogadta ugyan az 1 dollárost és ki is írta, hogy elindult a parkolás, de mint utóbb kiderült fél óra 50 centbe kerül és az instrukciós táblán 50 centes érme volt felrajzolva, így aztán valójában csak azt fogadja el az automata, az 1 dollárosunkat meg 50 centesnek érzékelte... Magától értetődő, nem?) A másik hivatalban az esküvői papírok miatt jártunk. Mindkettő mókás élmény volt, hát egész  más mint a mi megszokott irodai környezetünk. Pici helyiségek, toldozott-foltozott asztalok, koszosak is. De ez senkit sem zavar, "Fiji-time" van, kényelmes munkaidő, mosoly az arcokon. Bennszülött alkalmazottak mezítláb mászkálnak a koszos szőnyegpadlón, férfiak szoknyában és ingben. Számítógép nem mindenkinél van, többnyire kézzel töltik ki a papírokat. A légkör nem mondható stresszesnek.

 Tokoriki. Mindentől távol egy picike sziget. Azúrkék óceán, korallzátonyok, fehér homokos tengerpart, teljes nyugalom és csend, kedves emberek, trópusi illatok és növények. A levegő illata telített, fűszeres a sok szép színes virágnak köszönhetően. Az esti égbolt soha nem látottan zsúfolt ragyogó csillagokkal, a Tejút is teljesen kivehetően látszik. A Dél Keresztje csillagképet viszont nehezen találjuk meg a körülötte ragyogó sok millió csillag miatt... Aztán hajnalban szirti cápák jelennek meg a part közelében, sok apró halra vadászva. Időnként látszik a pici halak rajának hirtelen ugrása a víz fölött, majd megjelenik a vészjósló cápauszony... Az apró halakat még vízbe bukó, halászó madarak is terrorizálják... A sziget faunáját színes kis gyíkok és sikoltozó gekkók tarkítják egész nap, szürkületben pedig megjelennek a denevérek. Hátborzongató nagy szárnyaikkal suhannak a függőágyból bámészkodó fejünk fölött. Az egyik megkapaszkodik egy ágon, fejjel lefelé csüng, s a félhomályban csak a kis füleinek meg karmainak sziluettjét lehet kivenni, ahogyan tisztogatja magát meg csócsál valamit...

 A sziget lakatlan, korábban is csak kókusz- és egyéb gyümölcsök termesztésére használták. Most két szálloda van itt, de egymástól teljesen elkülönítve, az egyik a sziget keleti, a másik a nyugati oldalán, közöttük domb húzódik. 

 A hotel alkalmazottjai többnyire a szomszédos faluból származnak (mely egy másik pici szigeten van). Rendkívül barátságosak, segítőkészek. Olyanok, mint egy nagy család.. Mindenkinek megvan a maga dolga, de amikor vendégek érkeznek, a takarítónőtől kezdve a bárpultoson át mindig összeverődik egy kis csapat, aki a megszokott "Bula song"-al köszönti az újonnan érkezetteket. Ugyanígy, az aznap távozókat is dallal elköszöntve bocsátják útjukra. 

 A szálloda egy szép fehér homokos partszakaszon van, korallzátonnyal elválasztva a nyílt óceántól. 34 bungaló van, teljesen elkülönítve egymástól, mindegyik saját tengerparti szakasszal. Álomszép környezet, nyugodt légkör. Az ételek is fantasztikusak. A chef külön biztosított engem afelől, hogy ő saját maga fogja ellenőrizni mindig a tányéromat, hogy garantáltan gluténmentes legyen az étel amit felszolgálnak nekem. És így is volt, minden gond nélkül megúsztam, miközben fantasztikusan finom ételeket ehettem. Faltam a rákokat, halakat, kagylókat.. Reggelire meg saját készítésű gm kenyérrel is megleptek egyik nap.

 A Nagy Nap... Bőséges reggelivel kezdtünk az étteremben, óceánra néző asztalunknál. Utána még úszkáltunk egy jót, meg sütkéreztünk egy kicsit a homokban (no de csak óvatosan, nehogy rákvörösen vigyorogjunk az esküvői fotókon..) Dél körül azonban már el kellett kezdeni a készülődést. Először is egy-egy 10 perces relaxáló masszázsra voltunk hivatalosak, csak hogy csillapítsák az izgalmakat. Aztán az indiai fodrászlány átjött a szobánkba, és nekilátott a frizurámnak meg a sminkemnek. Némi saját kezű kiigazítás kellett ugyan, de aztán elégedett voltam az eredménnyel.

 Az izgalmak végül olyasmiből adódtak, amire egyáltalán nem számítottunk. Nem tudtuk időben elkezdeni a ceremóniát. Ugyanis annyira alacsony volt aznap a víz szintje, hogy nem tudott vízre szállni a minket összeadni készülő anyakönyvvezető, csak egy órás késéssel. Fotósunk annyira kedves és együtt érző volt, hogy már azt ajánlgatta, hogy legrosszabb esetben, ha lemegy a nap mire fotózkodunk, majd másnap reggel újra beöltözünk és ő ingyen és bérmentve készít rólunk fotókat... Szerencsére erre nem volt szükség, és a helyszín varázsa meg az emberek kedvessége sem hagyta, hogy stresszeljük magunkat emiatt. Tudtuk, hogy minden rendben lesz, egyszerűen boldogok voltunk a kis bakik ellenére.

 Rengetegen segítettek nekünk, hogy tökéletesen sikerüljön a nap. És az is volt. Még szebb, mint amilyennek elképzeltük. Egy nagyon aranyos helyi néni segített fölvenni a ruhámat. Profi módon fűzte össze a felsőrészemet, és a masnit is tökéletesen megkötötte hátul. 

 Japán fotósunk lelkesen megörökítette a készülődés pillanatait is, közben Gézu már a ceremónia helyszínén, a tengerparton várakozott. 

 És eljött a nagy pillanat. Sebtében összeállt a pincérekből és szobalányokból verbuvált helyi kórus, s az ő, valamint két fűszoknyás harcos kíséretében elindultam az én Gézumhoz. Innentől minden tényleg olyan volt, mint egy álom, leírni is nehéz. Anyakönyvvezetőnk nagyon szép szavakat intézve adott össze bennünket, a kórus gyönyörűen énekelt. Gézuval egymást is romantikus beszéddel leptük meg "amerikai" módra, sikerült is könnyekig meghatódni mindkettőnknek. Az elképzelhetőnél is szebb körülmények között férjjé és feleséggé váltunk.

 Yoshi, a fotósunk teljes odaadással kattingatott még vagy 2 órán keresztül a tengerparton. Összesen kb. három óra leforgása alatt 700 db kép készült, tehát percenként átlagosan 4.. 

 Ráadásnak még egy romantikus vacsorát is kaptunk egy tengerparti asztalnál. Gézu menüje csirkés crépes volt, majd sertéshús kókuszos kuszkusszal. Én grillezett zöldkagylóhúst ettem előételnek, ezt spanyol makréla követte polentával. És még mindezt tudták fokozni! Desszertnek mennyei gluténmentes csokitortát varázsoltak nekünk mindenféle aszalt gyümölccsel meg papayával tömve, orchidea díszítéssel, mindezt a helyi zenekar szerenádja kíséretében szolgálták fel, akik az Ave Maria fiji-i változatát énekelték. Gyönyörű volt. 

 A vacsi után nem kerülhettük el a figyelő tekinteteket, nagy sikert arattunk a többi vacsorázó-koktélozó vendég körében. Az egyik amerikai pár meg is hívott bennünket egy italra, nagyon helyesek voltak.

 Aznap pont "kava night" volt, úgyhogy egy kicsit csatlakoztunk a szertartáshoz is, s a szétrepedés határán lévő ruhám ellenére még leerőltettem egy kókuszpohárnyi kava-t is (ezt illetlenség lett volna ugyanis visszautasítani, mert persze külön az ifjú párnak intézett szavak között kínálták a helyiek...)

 Az esküvő után már minden olyan gyorsan zajlott.. Még igyekeztünk kihasználni a Tokorikin eltöltött maradék két napot. Káprázatos színes halak között búvárkodtunk (tintahalat és kék tengeri csillagot is láttunk, sőt Némót, a bohóchalat is!), friss kókusztejet ittunk, s nem utolsó sorban barátságokat is kötöttünk (úgyhogy most már biztosítva van az ausztráliai szállásunk is az ország északi és déli részén is..)

 Bánatos szemekkel hagytuk el kicsi szigetünket. Gépünk indulásáig még egy nap erejéig búcsúzkodtunk Viti Levutól is, a gyönyörű naplementéktől, a déli félteke csillagképeitől, a trópusi illatoktól...

 Másnap álmos szemekkel megérkeztünk újra Koreába. 6 órányi várakozás után kiderült, hogy nem tudnak helyet adni az aznapi isztambuli járatra. Szomorkásan nézünk egymásra - nemcsak a fáradtság miatt, hanem a véget érő álomnyaralás miatt is. A csodálatos, kitörölhetetlen emlékeken kívül az vigasztalt bennünket, hogy hamarosan a szeretteinkkel lehetünk... Illetve még valami, második otthonunk, a Törökhon-béli segítőkészség és barátságosság. Ugyanis - szerencse a szerencsétlenségben - egy nagyon kedves kihelyezett török állomásigazgató dolgozott a török légitársaság check-in pultjánál Seoul-ban, aki nem mellesleg a következő héten készült Fijire, így aztán nagyon örült beszámolónknak, cserébe pedig a járatról való lemaradás miatt mindenben maximálisan próbált a kedvünkre tenni. Nem hazudtolta meg magát, lealkudta nekünk a taxi árát, sőt elhelyezést biztosított a török légitársaság által preferált Sheraton hotelben dolgozói kedvezményes áron. Mindennek tetejébe másnap - mintegy nászajándékként török barátunktól - business osztályon utazhattunk, ahol négyfogásos vacsora, és teljes ággyá alakítható ülés enyhítette a több mint 11 órás úttal járó kényelmetlenségeket és a véget érő álomnyaralás miatt érzett kis kámpicsorodást.. Annak viszont nagyon örültünk, hogy török barátunk eszünkbe juttatta, milyen kedves és segítőkész néphez térhetünk mi haza.. Ennek ellenére a mondás az nagyon igaz: "mindenhol jó, de legjobb otthon", úgyhogy már nagyon várjuk a veletek, családunkkal és barátainkkal való találkozást...