Török mezés terülj-terülj asztalkámmal vártuk apukámékat kedd este. Aztán, bár az egész napos utazás lefársztott mindenkit, rögtön bevetettük magunkat a városba, és megmutattuk nekik a "mi" kis tengerpartunkat. Kishugomat nem tartotta vissza, hogy itt a "játszótér" csak felnőtteknek szól, ő annál inkább élvezte és a hatalmas "láblóbálókkal" ügyeskedve viháncolt... Aztán Beylerbeyi központjában teázgatva zártuk a nulladik napot.
Másnap felkerekedtünk, és kicsi Kata örömére a hosszabbik hajóúttal átkeltünk az Aranyszarv-öböl egyik partjára, ahonnan megkezdtük a híres mecsetek és paloták bejárását. Este pedig, nem kis izgalmak után, - mivel jegyet csak az utolsó pillanatban, a stadion előtti űzértől sikerült szerezni - a férfi különítmény megtekintette a FIBA bajnokság negyeddöntőit.
A török-szlovén meccset ugyan a késői óra miatt nem várták végig, de ízelítőt kaphattak a török nemzet büszke kiállásából, akik folyamatosan kritizáló füttyögéssel és kiabálással illették az ellencsapatot, így azoknak szegényeknek esélyük sem volt nyerni aznap...
A török-szlovén meccset ugyan a késői óra miatt nem várták végig, de ízelítőt kaphattak a török nemzet büszke kiállásából, akik folyamatosan kritizáló füttyögéssel és kiabálással illették az ellencsapatot, így azoknak szegényeknek esélyük sem volt nyerni aznap...
Miután kis családunk ízelítőt kapott az oszmán birodalmi időkből, másnap bérelt autónkkal, Gregivel együtt felkerekedtünk, és elindultunk még régebbi idők történelmi emlékeit felkutatni.
Először azért egy kis lazítással kezdtünk - ezt azt hiszem megérdemeltük a 10 órás autókázás után -, és miután Cesme városában megaludtunk, másnap kiheveredtünk a tengerpartra.
Hosszú órákon át, homokból készült az erődítmény, mely a becsületes magyar vitézek újabb próbálkozása volt egy esetleges elégtételre az 1500-as években történtekért. Legyen az négy- vagy kétlábú, mindenki segédkezett a falak építésében. Vér és verejték megkérdőjelezhetetlen nyomai látszottak a vár falain.. Ám a török erők - ezúttal a természeté -, sajnos megint a végét okozták büszke magyar várunknak...
Hosszú órákon át, homokból készült az erődítmény, mely a becsületes magyar vitézek újabb próbálkozása volt egy esetleges elégtételre az 1500-as években történtekért. Legyen az négy- vagy kétlábú, mindenki segédkezett a falak építésében. Vér és verejték megkérdőjelezhetetlen nyomai látszottak a vár falain.. Ám a török erők - ezúttal a természeté -, sajnos megint a végét okozták büszke magyar várunknak...
No hát némi szomorkodás és ejtőzés után - a történtek ellenére - egy nagy oszmán lakomával kárpótoltuk magunkat aznap este.
Gyönyörűséges oszlopok, hosszú utcák, épületek homlokzatai maradtak meg szinte teljesen épségben. A legkülönlegesebb látványt egyértelműen a Celsus könyvtáré nyújtja hatalmas márvány oszlopaival. 12000 könyvet tároltak itt, i.e. 125-ben! Sajnos az épület nagy része a gótok támadásának áldozatául esett 265-ben, de az épület előcsarnoka 4 istennő szobrával ámulatba ejtően magasodik az ég felé. A 25000 férőhelyes, szintén kitűnő állapotban megmaradt amfiteátrum meg aztán tényleg lélegzetelállító, és nekünk még egy rögtönzött koreai operaének meghallgatásához is volt szerencsénk!
Kb. 1 óránkba telt végigsétálni a városon - Gregikével együtt, aki azt hiszem első kutyaként a családban elbüszkélkedhet azzal, hogy ókori emlékek között járt, sőt mi több, ion-oszlopokat jelölt meg az utókor számára.
Történelem-tudásomból sajnos az idők folyamán sokat felejtettem, de az én Papucikám olyan sok érdekeset mesélt nekem kirándulásunk során.. Tudtátok például, hogy a "hétalvó" kifejezés is Ephesosból ered? Ugyanis itt található a "Hét alvó barlangja", melynek története szerint i.sz. 250 körül hét keresztény ember és a kutyájuk talált menedéket ebben a barlangban a pogányoktól való menekülés közben. A monda úgy tartja, hogy 200 évig aludtak ezen a helyen, majd amikor felébredtek, már a kereszténység volt a hivatalos vallás a birodalomban, II. Theodosius uralkodása idején.
Ephesosból rögtön délkeletnek vettük az irányt, és estére már a havas hegyoldal látványát idéző, mesés Pamukkale városába érkeztünk. A fényképeket nem meghazudtoló hófehér só- illetve mésszel bevont hegyoldal tövében helyezkedik el a város. Este egy kellemes vacsora és vízipipa társaságában még csak a távolból vettük szemügyre a hegyet - s közben emlékeztetni kellett magunkat, hogy "nem, nem egy sípálya tövében vagyunk" -, majd másnap meghódítottuk saját csupasz lábunkkal. Merthogy ide tilos a cipő, hiszen tönkretennénk a gyönyörű fehér sókérget, no meg folyamatosan kellemesen hűsítő víz csobog alá, így aztán mezítláb mindenképpen élvezetesebb.
Az itt feltörő különleges termálvíz csalogatta ide már akkoriban is a népeket. Sajnos számos földrengésnek áldozatul esett a város, de ez nem tartotta vissza a rómaiakat sem, hogy idővel ők is, illetve később a szeldzsukok is megtelepedjenek itt.
Egyébként állítólag Pamukkale hegyének különleges sóbevonata is egy földrengés által keletkezhetett, melynek során a felszínre tört víz magas ásványianyag tartalma, többek között só és mész, az évek során lerakódott az egész hegyoldalon.
Miután Kishercegnőnk is kilubickolta magát, hazafelé vettük az irányt, és jó fárasztó autózás után éjfélkor már Isztambulban hajtottuk párnára a fejünket.
Másnap reggel, pihenést nem ismerve felkerekedtünk, és elhajóztunk Büyükada szigetére. Erről már írtam egy korábbi bejegyzésemben. Most csak annyit, hogy Kishugom szamárháton tehette meg az utolsó 1 km-es, szakaszt, és hát felettébb mulatságos családi jelenet lehetett, ahogyan mi meg mögötte loholtunk hegymenetben, nehogy szem elől tévesszük a kisasszonyt, akit egy bácsi kísért, szintén szamárháton.
Korábban ténylegesen egy felszíni bazilikaként szolgált az építmény kertekkel körülvéve, ám később föld alatti víztározóvá építették át, mely aztán hosszú évszázadokon át szolgálta a konstantinápolyi Nagy Palotát, majd az Oszmán Birodalom Topkapi palotáját.
Mindig lenyűgöz egy-egy ilyen hatalmas, évszázadok óta fennálló építmény látványa, és egyben elszomorít, hogy manapság mennyire "elnagyolt" az építészet ezekhez képest. Az meg végképp elképzelhetetlen számomra, hogy korunk építményei közül vajon melyik fog fennmaradni évezredeken át... 336 darab, 9 méter magas márványoszlop tartja a mennyezetet a Basilica Cisternában, és 80 ezer köbméter vizet tudtak tárolni itt! Ne felejtsük el, ezernégyszáz évvel ezelőtt...!!
Papámék látogatásának utolsó napján, a repülő indulása előtti néhány órát Üsküdar-ban töltöttük. Sétálgattunk egyet a piacon, magukba szívhatták még búcsúzásul az isztambuli forgatag levegőjét, és még egy utolsó mecsetlátogatást is besűrítettünk a programba.
Nagyon tartalmas és izgalmas kirándulás volt. Nemcsak azért, mert minden nap gyengélkedett valamelyik családtag - egyetlen kivétel a "legkisebb bors", Kata volt -, hanem mert végre kiszakadtunk egy kicsit Isztambulból, és megkezdhettük az elveszett kultúrák felkutatását ebben a hatalmas országban. És ez még tényleg csak egy "falatnyi" kirándulás volt. 1600 kilométert tettünk meg, de ha az ember megnézi a térképen ezt a kis területet amit mi bejártunk (Isztambul-Izmir-Cesme-Ephesos-Pamukkale), akkor látszik, hogy ez mennyire parányi az egész országhoz képest. És még korántsem láttunk minden nevezetességet ezen a picinyke területen sem, hát még mit rejthet az ország belseje!
Gregorral is elválaszthatatlan barátok lettek. Két éve még kutyuskám féltékenységből meg-megmorogta Katát, mostanra viszont elfogadta mint új családtagot, és szeretettel bújt oda hozzá. Persze ehhez Kata közeledése is kellett, hiszen itt tartózkodása alatt ki sem lehetett venni a kezéből a pórázt, állandóan ő akarta sétáltatni. Úgyhogy Kicsi Katánk a sok élményen felül egy hűséges baráttal is gazdagodva térhetett vissza kis hazájába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése