Kis Kalandozások

 Először is egy nagy örömömet szeretném megosztani veletek, ugyanis hosszas keresgélés után végre megtaláltam az első és egyetlen lisztérzékenyek számára létrehozott éttermet itt Isztambulban. Nem is csoda, hogy csak most találtam meg, mivel idén tavasszal nyílt. Az viszont csoda ahogy rátaláltam, ugyanis valamilyen indíttatásból beírtam a google-be törökül, hogy gluténmentes pizzarendelés - próba szerencse alapon - és láss csodát, ennek az étteremnek a honlapját dobta fel elsőként. 

 Várakozásaimat teljesen felülmúlta a kínálat, a minőség és a kedvesség. Nemcsak pizza, de az összes tradicionális török étel is megtalálható az étlapon gluténmentes verzióban, kezdve a baklavától a böreken át a köftéig. Nagy boldogsággal töltött el, amikor megkóstolhattam életemben először a bárányhússal töltött böreket, mely isteni volt, és Gézu szerint nem is lehetett észrevenni az ízéből, hogy nem hagyományos liszttel készült. Úgyhogy aki meglátogat minket az bizony készüljön fel, hogy biztosan el kell jönnie velem ide, hogy egy jót ehessünk együtt, mindannyian!

Baklava és Mozaik Pasta

Börek

 Az elmúlt hétvégén gondoltunk egyet, béreltünk egy autót, és egy kicsit kalandoztunk a Fekete-tenger irányába. Felkaptuk a kutyát, bedobtuk a fürdőruhákat, és nekiindultunk. Tartottunk a forgalomtól, mivel éppen hosszú hétvége volt hétfői ünnepnap miatt, de nagy szerencsénkre teljesen üresek voltak az utak. Ez annak köszönhető, hogy Ramazán idején a helyiek nagy része betartja a böjtöt, és emiatt nem nagyon mozdulnak ki ilyenkor, fürdeni egyáltalán nem szabad, nehogy véletlenül víz érje a böjtölők száját napközben.

 Úgyhogy nagyon hamar, fél óra alatt elértük az északi partot. Egy 60 kilométterre lévő kis városkát, Sile-t céloztuk meg (mely mint utóbb kiderült még Isztambul része!). Ez egy szép kis üdülő övezet, sok újépítésű házzal, hosszú aranyhomokos tengerparttal. Egészen elviselhető volt a tömeg is, ahogy említettem sokan otthon maradtak, szóval könnyen jutottunk napernyőhöz is, és egész nap egyszerűen csak élveztük a napsütést, a nyaralást - második otthonunktól pár kilométerre. Gregike is nagyon boldog volt, hogy velünk töltötte ezt a kalandos napot, életében először úszhatott sós vízben is - hát ezt azért szoknia kellett...

  Másnap közös reggelizésre voltunk hivatalosak a barátainkkal, és mivel még nálunk volt az autó kihasználtuk a lehetőséget, és ez legalábbis arra jó alkalom volt, hogy kicsit jobban érzékelhessük a város méreteit. Barátaink a város európai oldalán, egészen nyugaton laknak még a repülőtértől kifelé.

40 kilométert jöttünk a mi lakásunktól, és hihetetlen volt belegondolni, hogy még mindig ugyanabban a városban vagyunk, és még mindig épülnek külső városrészek.. Előző nap az ázsiai oldalon északra 60 km-re mentünk, most meg a másik irányba 40-et, tényleg igaz lehet, hogy kb. 150 km a város átmérője.. Elképesztő méretei vannak, most már értjük, hogy miért nem láttuk az "Istanbul" város kezdetét jelző táblát amikor jöttünk visszafele a tengerpartról..
 Hazafelé menet, napnyugta előtt még kihasználva az utolsó perceket, felkocsikáztunk megint északra, de most a tengerparti úton. És lám, egyszer csak megpillantottuk a Boszporusz kezdetét, melyet gyönyörű dombságok, mély zöld színek öveznek...