32 éves lettem én...

... és ismét Isztambulban találtam magam! Géza cseppet sem zavartatva magát, hogy csupán pár órát hagyott az összepakolásra, szülinapom estéjén meglepett, hogy másnap indulunk a szívünknek oly kedves, rég nem látott Isztambulba. Na nem mintha panaszkodnék - bármikor jöhet ilyen meglepetés, most már gyakorlott vagyok a hirtelen pakolásban is! 

 Besiktasban, az egykori lakhelyünkkel egyvonalban, a Barbaros bulvari másik oldalán lévő Conrad hotelben szálltunk meg. Erkélyünkről kitekintve lábaim előtt hever a város, ragyog a nap, kék az ég,cikáznak a hajók a Boszporuszon, dübörög az isztambuli élet. Már nem a miénk, de most egy kicsit mégis. Szemben az Abbasaga park, rálátni egykori lakóházunkra is! 

Mintha a magasból ráláthatnék egykori életünkre, lelki szemeimmel látom a néhány évvel ezelőtti énemet, ott sétálok Gregor kutyussal a parkban, pocakomban Bence, élvezem a fák hűsítő árnyékát a napsütésben, hallom a hajók kürtjét. Géza sétál a hajóállomás felé, hogy aztán Dolmusra szálljon és felmenjen a Nisantasiban lévő irodába. Ebédidőben ott találkozunk, bekapunk valami finomságot a Backhausban. Délután jógaórára megyek Cihangirba. Este kiülünk az erkélyünkre, és azon töprengünk, hogy vajon mennyiben változik meg az életünk, ha megszületik kisbabánk, és vajon itt leszünk-e még Isztambulban....

 Most, néhány száz méterrel távolabb, három és fél évvel később, katari életünkből kizökkenve, két gyermekünkkel az ölünkben ülünk a szálloda erkélyén és azon töprengünk, hogy mennyire szerettünk itt élni. Vajon lenne-e olyan jó, mint akkoriban, ha újra lehetőségünk adódna rá. Vajon csak megszépültek az emlékek, vagy tényleg olyan jól éreztük itt magunkat? Most teljesen feltölt bennünket a katarihoz képest frissítő tavaszi levegő, a megannyi zöld fa látványa, a városi forgatag, az ezerarcú Isztambul. Vajon ez az érzés csak egy hirtelen fellángolás, vagy tényleg szeretnénk újra itt élni? Nem tudom biztosan, de az kétségtelen, hogy nagyon sok minden változott azóta, amióta elhagytuk ezt a várost - a mi életünkben és Isztambulban egyaránt - és így bizonyosan másfajta életünk lenne, mint akkoriban.

Nesliékkel, vízipipaboltos ismerősünkkel és régi szomszédainkkal sikerült találkoznunk, ám Bettináék elköltöztek azóta Dubajba. A legtöbben panaszkodnak a helyi politikára, az új szabályozásokra, a sok tüntetésre... 

 Jónéhány változást észlelünk mi is, rohamosan haladnak a dolgok, hiszen csak másfél év telt el legutóbbi látogatásunk óta. Elkészült az új metróvonal, mely a Boszporusz alatt is áthalad. Természetesen kipróbáltuk, és nagyon élveztük, hogy Üsküdarból Sultanahmetbe 10 perc alatt átértünk. 

Új üzleti negyedek épültek. Besiktas tetején, a Zorlu Centerben egészen különleges játszótérre leltünk. Hatalmas szivárványcsúszda, hepehupás játszószőnyegbe épített trambulinok, labirintus, köpködős szökökút, hatalmas habszivacs építőkockák tették mesebelivé az élményt Bencének. A szülőknek pedig kellemes meglepetést okozott, hogy Jamie Oliver is nemrégiben éttermet nyitott itt! Lelkes rajongók lévén muszáj volt kipróbálnunk. Még Bence is teljes lázban égett, miután együtt is szoktuk nézni Jamie főzőműsorait! És nem is csalódtunk. A berendezés laza stílusú, az ételek a Jamie műsoraiból és szakácskönyveiből megszokott rusztikus módon, fadeszkán tálalva kerültek asztalunkra, természetesen csakis a legfrissebb alapanyagokból készítve. A gluténmentes kérésemmel sem adódott semmi probléma, és Bence gyerekmenüje is olyan ínycsiklandó volt, mint amiket Jamie a műsoraiban mutat be. 

 Bejártuk szokásos útvonalunkat; elhajóztunk Üsküdarba, Beylerbeyiben elkészítettük a szokásos családi fotót, sétáltunk egyet a Kék Mecset környékén, vacsoráztunk a besiktasi Dürümcében - ám itt szomorúan vettem tudomásul, hogy levették a menüről kedvenc ételemet, a "sac tava"-t. (Ez egy paradicsommal és paprikával főzött marharagu, amit nem is nagyon találtunk más étteremben.) Elvegyültünk a besiktasi forgatagban, természetesen kávéztunk a Kahve Dünyasiban, reggeliztünk a Galatában, meglátogattuk Bence születési helyszínét, Bebekben sétálgattunk. 

 Ismét tartalmas, szívet melengető 6 napot töltöttünk el Isztambulban. Görüsürüz, reméljük hamarosan újra találkozunk!

Kahve Dünyasiban már van gyerekmenü is :)

Az a sok zöld fa... (sivatagból érkeztünk)

Oly távol, mégis közel...

 Az Isztambulban eltöltött éveink már egy lezárt korszaka életünknek. A csaknem két évvel ezelőtt szó szerint könnyes búcsúval végződő távozásunk után azonban már harmadik alkalommal tértünk vissza szeretett városunkba. Ezek a látogatások mindig nagyon erős és vegyes érzelmeket keltenek bennünk. Egyrészt szívünket melengető érzés visszatérni, megszokott utcáinkban sétálgatni, ottani barátainkkal találkozni. Másrészt néha nehéz sóhajtás kísérte vágyakozással szemléljük a várost, azt kívánva, hogy bárcsak újra itt élhetnénk. Török teánkat szürcsölgetve azon töprengünk, vajon mit kellene tennünk ahhoz, hogy ez megtörténhessen... Nehéz dolog ez, mert a néhány évvel ezelött oly váratlanul jött kiküldetés lehetőségére most kevés esély van - noha az élet ugyebár mindig tartogat meglepetéseket.

 Nagyon szerettünk Isztambulban élni. Ezt állapítjuk meg napjában többször is, a látogatásaink alkalmával. Ott élni, benne lenni ebben a lüktető kavalkádban, ismerősként üdvözölni a sarki fűszerest, piacra járni, a helyi szokásokat napi rutinná tenni... Ez az érzés már csak emlék, látogatásunkkor már mintha csak egy régi mozifilmet idéznénk fel, úgy pereg isztambuli életünk a szemünk előtt. Ugyanúgy sétálunk az utcákon, mint egykoron, de mégis mintha egy láthatatlan fal választana el bennünket az akkori életérzéstől - az azóta eltelt idő egyre vastagodó fala.

Ugyanakkor emlékeztetjük is önmagunkat arra, milyen szerencsések is vagyunk, hogy részünk lehetett nap mint nap ebben az élményben. Nem beszélve arról, hogy már harmadik alkalommal térhettünk vissza. Van miről nosztalgiáznunk, szép emlékeink vannak, ráadásul kedves ismerőseink mindig szívesen fogadnak bennünket. 

 Minden látogatásunk alkalmával felelevenítjük a múltat és elmeséljük a jelent isztambuli ismerőseinknek, és igyekszünk sort keríteni a legkedvesebb tevékenységeinkre is; mint például kávézni és csokit reggelizni a Kahve Dünyasiban, vízipipázni Tophanéban vagy a Sultanahmetben, kumpirt, dönert enni, Galata étteremben reggelizni, kedvenc gluténmentes kenyeremből egy veknit megrendelni, és természetesen részt venni egy jógaórán Cihangirban.
És konstatáljuk a változásokat...

...Nesliéknek kisbabája született:

...az Abbasaga parkot elfoglalták a tüntetők:

...Gregor sírját benőtte a fű:

...a háttér állandó, a résztvevők változnak:

 És van ami változatlan....

...a frissességtől kicsattanó zöldségek és gyümölcsök bőséges kínálata:

... a török kávé egyedülálló íze és látványa:

... Galatában a menemen: 

...a besiktasi kavalkád: 

...Tophanében a vízipipa és a kumpir: 

...a meredek lépcsők:

...büntetlen örömök a Kahve Dünyasiban: 

...a simit illata:

...a török vendéglátás nagylelkűsége:

... Isztambul lenyűgöző látványa:

Viszlát Isztambul, reméljük hamarosan újra láthatunk!