Az az igazság, hogy amikor az ember hosszabb időre távol kerül a szeretteitől, akkor még jobban tudja értékelni a velük való találkozást... Gézu a múlt héten Manilában volt üzleti úton, az én Mamucikám pedig kijött vigyázni rám.
Nagy izgalommal mentünk ki érte a repülőtérre vasárnap - ekkor még Gézu is itthon volt. Kipróbáltuk a tömegközlekedést, ugyanis mint kiderült viszonylag egyszerű kijutni a reptérre ily módon, csak kissé hosszadalmas. Persze taxival is volt már nem egyszer, hogy 2-3 órába telt az út, ehhez képest a másfél órás tömegközlekedés nem is annyira rossz... Boldogan ugrottunk egymás nyakába anyukámmal, mikor végre találkoztunk.
Gregike nem is akart hinni a szemének, mikor meglátta anyukámat, hiszen már több, mint 5 hónapja nem találkoztak. Annyira örült, hogy szó szerint majdnem kiugrott a bőréből.
Első nap Gézut 3x elbúcsúztattuk. Szegény hajnalban kiment a reptérre, majd kiderült, hogy a hamufelhő miatt törölték a járatot. Így 1 órán belül - nagy örömömre - visszatért, majd kicsivel később megint elbúcsúztattuk, amikor kitalálta, hogy milyen megoldást választ az amszterdami átszállás helyett délután, és elindult munkába. Ám harmadszorra is sor került a búcsúzásra, mivel arra eredetileg nem számítottunk, hogy napközben még sikerül együtt is ebédelnünk. Aznap éjjel azonban már tényleg sikerült eljutnia a messzi Manilába, Doha-ban történő átszállással..
Másnap Kék Mecset és bazározás volt a program. Ilyen sem volt még, hogy jó pár bazárost magamra haragítottam.. Ugyanis Mamával elhatároztuk, hogy veszünk egy jófajta LV táskát. Így hát nekiálltam szépen alkudozni több helyen is. Már-már egész jól belejöttem, az egyik boltban 75%-kal sikerült is lealkudni az árat, ám maga a táska nem volt annyira szép, így az utolsó pillanatban visszamondtuk.. Képzelhetitek, mennyire kiakadt az árus, valami csúnyát is mondott törökül a végén. Egy szőnyegárus is megpróbált minket becsábítani a boltjába, de én őszintén megmondtam neki, hogy biztosan nem veszünk semmit, ő meg nem hagyott békén, sokáig követett bennünket. Én nem adtam be a derekam, s a végén hosszasan nagyon csúnyán nézett rám, szabályosan villámokat szórt a szemeivel. Úgyhogy kedves barátaim és családtagjaim, lehet, hogy én többször nem megyek a bazár közelébe - ha esetleg valamelyikőtök szerette volna, hogy elkísérjem... ;o)
Egyik nap követtük a helyiek szokását, és piknikezni indultunk. Készítettünk néhány szendvicset, és elmentünk a Fenerbahce parkba, mely Kadiköyben van, az ázsiai oldal déli részén. Nagyon szép időnk volt, úgyhogy letelepedtünk egy tengerparti padra és csak élveztük a napsütést meg a tenger látványát... Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk minden nap a héten, így volt, hogy a négy fal közé szorultunk. Ilyenkor jókat lustálkodtunk, no és közben művelődtünk.. Hosszú évek után megnéztük újra az Egri Csillagokat, illetve egy itteni nagyon népszerű filmet is, melynek "Apám és fiam" (Babam ve Oglum) a címe. Nagyon szép film a családról, melyből egy kis ízelítőt lehet kapni a közelmúlt politikai forrongásai által okozott családi konfliktusokról, és a megbékélésről.
Mamucikámmal végre megvalósíthattam egy régóta szőtt tervemet is, vagyis hogy megnézzem a közelben lévő mecseteket belülről. Fogtuk magunkat, és Üsküdarban megnéztünk kettőt, illetve az európai oldalra áthajózva Kabatasban még egyet, amely már szintén régóta izgatta a fantáziámat. Ezek mindegyike több száz éves, de jelenleg is üzemelő mecset. Láttunk is imádkozó embereket, természetesen elöl a férfiak, és hátul elkülönítetten a nők. A cipőnket mindenhol levettük, fejünket pedig kendővel takartuk be. Bár az első kettőt ugyanaz az építész mester, Sinan készítette, aki a Kék Mecsetet is, de közel sem voltak olyan szépen díszítve mint Isztambul egyik legszebb szimbóluma. Mindenesetre érdekes élmény volt megnézni ezeket is, nemcsak a fő turista látványosságokat.
Hős módjára végigálltuk a Dolmabahce palotához álló 1 órás sort is, hogy bejussunk. (Igen, már itt a turistaszezon...) Másodszorra jártam ebben a palotában, de még mindig nem tudtam betelni azzal a fényűzéssel ami odabent van. Hatalmas kristálycsillárok (némelyik 1-2 tonna, de itt van állítólag a világ legnagyobbja is, mely több mint 4000 kilót nyom), ezen kívül aranyozott cirádák a falakon mindenütt, csipkézett mennyezet, szebbnél szebb drapériák és a világ minden tájáról gyűjtött hatalmas emléktárgyak, festmények, bútorok. És ez még semmi, szinte mindenből kettő! Merthogy a palotában alapvetően a szimmetria uralkodik, így az uralkodónak ajándékozó hatalmasságok jól tudták, hogy rögtön kettőt kell venniük a meglepiből... Hát igen, a szultánoknak már nem volt elég a Topkapi palota nyújtotta kényelem a 19. század végén, valami másra, modernebb luxusra vágytak. Így aztán építettek egy gyönyörű, fényűző palotát a Boszporusz partján, európai mintára, barokk, rokokó és klasszicista stílusban, de azért néhol felfedezhetők az oszmán stílusjegyek is. Belső terét egyébként a párizsi operaház belsőépítésze tervezte. Igaz, már nem sokáig élvezhették az itteni fényűző életet a szultánok, a palota építésekor ugyanis az oszmán birodalom már hanyatlott..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése